hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Számlát adni vagy nem adni vállalkozási szerződésnél? Itt a válasz

  • dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász

Előadások alkalmával sokan teszik fel azt a kérdést, hogy a vállalkozási szerződés alapján dolgozó biztosított, ugye köteles számlát adni? A választ a Polgári törvénykönyvben találjuk, amely kétféleképpen is értelmezi a vállalkozó fogalmát.

A Polgári törvénykönyv (Ptk.) szerinti vállalkozási szerződés azt tartalmazza, hogy a megbízott a vállalkozói tevékenységgel elérhető eredmény megvalósítására, a megrendelő annak átvételére és a vállalkozói díj megfizetésére köteles.

Azaz a vállalkozó például arra vállalkozhat, hogy adott határidőre elkészít egy tanulmányt, egy adott terméket, művet. Külön nevesíti a Ptk. a tervezési, kivitelezési, kutatási, mezőgazdasági vállalkozási, fuvarozási, utazási, közszolgáltatási szerződéseket, amelyek szintén vállalkozási szerződés keretében valósulnak meg.

A nyitókérdés hátterében a vállalkozó fogalmának kétféle értelmezése áll. Egyik értelmezésben vállalkozó az is, aki gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozás keretében dolgozik és az elvégzett munkáért számlát ad a megrendelőnek, de vállalkozónak minősül a Ptk. alapján a természetes személy is, aki a vállalkozási szerződés alapján a megrendelővel társadalombiztosítási jogviszonyban áll.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyből megtudhatja, hogy társadalombiztosítási szempontból számlaadásra kötelezett vállalkozó-e a vállalkozási szerződésben dolgozó.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink