hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sok benzinkút már korlátozza a kiadható üzemanyag mennyiségét

  • lapszemle

A mezőgazdasági munkák nagyarányú akadozásához vezet, ha a Mol nagykereskedelmi tarifáiban érvényesíti az elmúlt két hét nyersolajáremelkedését. Országszerte immár mintegy száz üzemanyag-töltőállomáson korlátozzák a kiadható mennyiséget – tudta meg a Népszava Bujdos Esztertől, a Holtankoljak.hu ár-összehasonlító adatbázist üzemeltető 3 P Online Kft. ügyvezetőjétől.

Szakértők szerint ez annak egyenes következménye, hogy az Orbán-kormány február 15-étől, az előzetes vészjelzésekre érzéketlenül, egyszerűen 3 hónappal meghosszabbította az – olajáremelkedésből fakadó veszteségeket kizárólag a kutasokra hárító – 480 forintos felső üzemanyag-korlátot. A kutak önállóan döntenek a mennyiségi korlátozásról, amit semmi sem tilt – jegyezte meg az ügyvezető, aki 5–10 literes „porciókról” hallott. (Beszélnek olyan töltőállomásról is, amely egész napra 60 literes felső határt állapított meg, amivel a reggel érkező első hat ügyfél jutott üzemanyaghoz.) Az adagok jellemzően arra elegendők, hogy az autósok eljussanak a következő, még működő töltőállomásig.

A nemzetközi olajár-emelkedés miatti, európai üzemanyag-drágulás folytán a térségi fuvarozók, ha csak tehetik, ma már nálunk tankolnak. A szlovák és osztrák határ túloldalán lakók is kannákban hordják át az – ott több tíz forinttal drágább – üzemanyagot. Sőt: mivel ma már a dízel literenkénti nagykereskedelmi – vagyis beszerzési – ára is jócskán meghaladja a 480 forintos kiskereskedelmi árkorlátot, megjelentek a kutakon az eddig közvetlenül nagykereskedésből ellátott, nagyigényű fogyasztók is.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Őstermelő közüzemi számla továbbszámlázása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő mezőgazdasági bérmunka

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő családi gazdaság traktor értékesítés

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs