hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sávosan növekvő parkolási díjakat javasol Budapest belvárosában Karácsony

  • MTI

Egységes szemléletben készült új parkolási rendszerre van szükség a fővárosban, amely az első negyedórában ingyenes, azt követően pedig sávosan növekvő díjakat tartalmaz a belvárosban – mondta a főpolgármester csütörtökön, a budapesti Városháza Facebook-oldalán közvetített, Budapest Restart című beszélgetéssorozat negyedik adásában.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, azért tartja szükségesnek a progresszív díjazási rendszer bevezetését a Belvárosban, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges, és így gyorsabban váljanak szabaddá a helyek, könnyebben lehessen parkolni a városban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a parkolás ingyenessé tétele ezzel éppen ellentétes hatást váltott ki, hiszen sokan hetekig egy helyen hagyják az autójukat, emiatt pedig gyakorlatilag lehetetlenné vált a parkolás.

A főpolgármester kitért arra is, nem mindenhol, vagyis nem „fűnyíróelv” alapján akarják csökkenteni a sebességkorlátot, hanem csak azokon a helyeken, ahol azt a közlekedés biztonságának növelése, vagy a zajterhelés, illetve a légszennyezés csökkentése indokolja.

Karácsony Gergely elmondta, a budapesti és az agglomerációs közlekedést a jelenleginél sokkal jobban össze kell „fésülni”.

A főpolgármester a kormányt dicsérve megjegyezte, a közlekedés szempontjából is jó irányt jelenthet a rozsdaövezetben épülő lakások áfakedvezménye.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink