hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pénzbírságot vezetnének be a kocsmaadó helyett

  • MTI

"Kocsmaadó" helyett utólagos pénzbírságot kellene kivetni azon vendéglátó-ipari egységekre, amelyek zavarják a környékbeli lakók éjszakai nyugalmát, illetve másnap reggelre környezetük rendetlenné válik - mondta a Napi Gazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.

Schmidt Jenő felügyeleti díj helyett három kategóriába sorolt utólagos szankcióval sújtaná az érintett egységeket, így alkalmanként 100 ezer, majd félmillió, ezt követően egymillió forint bírságot fizetne az a vendéglátó, amelynek környéke szemetessé válik reggelre, a "visszaesőktől" pedig a működési engedélyt is megvonnák.

Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint az online pénztárgépek által kalkulált forgalom néhány százalékát lehetne kivetni "kocsmaadóként" - írja az újság.

A felügyeleti díjat, amely a befogadóképesség alapján napi húsz forint fejenként, az éjszaka is nyitva tartó szórakozóhelyeknek kell megfizetniük, a bevételt kizárólag a szórakozóhelyek okozta károk elhárítására, illetve biztonsági intézkedésekre fordíthatják az önkormányzatok - emlékeztet a lap. A vonatkozó jogszabály-módosítások augusztus 1-jétől hatályosak.


 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

9 személyes céges autó

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Követelés vásárlása és elengedés

Pölöskei Pálné

adószakértő

De minimis támogatás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink