hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

PM: sokba kerül a készpénzes forgalom

  • MTI

Nagyon magas, több mint 6000 milliárd forintra rúg Magyarországon a forgalomban lévő készpénz állománya, ami mintegy 400-450 milliárd forintba kerül évente az országnak – mondta Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai konferencián.

A Pénzügyminisztérium a bankkártyás fizetések számának és volumenének jelentős emelkedését szeretné, és szorgalmazza, hogy például a nyugdíjasok ne készpénzben kérjék járandóságukat – jelezte a helyettes államtitkár a Napi.hu „E-buksza 2019” című rendezvényén. Hozzátette: még mindig kevés a kereskedőknél lévő kártyás fizetésre alkalmas terminál, ráadásul a lakosság egy jó része is ragaszkodik a készpénzes fizetéshez.

Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúráért és bankműveletekért felelős ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a jegybank továbbra is azt javasolja a Pénzügyminisztériumnak, hogy töröljék el a tranzakciós illetéket. Elmondta, hogy több országban, Skandináviában és Izraelben is meghirdette a kormányzat a készpénzmentes társadalmat, az ottani kormányok így akarnak küzdeni a feketegazdaság és a drága készpénzhasználat ellen. Magyarországon még a készpénz „uralkodik”, a fizetések 80 százaléka így történik, miközben ez az arány Svédországban, Dániában csupán 20-25 százalék. A jelenlegi 80 százalékról 40-45 százalékosra kell csökkenteni a készpénzes tranzakciók arányát, az elektronikus tranzakciók számának – 2018-ban 1,25 milliárd volt – pedig évente 200 millióval kellene nőni 2030-ig.  
Balogh László elmondta: a forgalomban lévő készpénz állománya 2010 óta megháromszorozódott. Ennek háromnegyede, 4500 milliárd forint készpénz a lakosság kezében van. A GDP-hez viszonyítva mintegy 15 százalékot ér el a készpénzállomány, ami európai szinten is nagyon magas. Az Európai Unióban a készpénzt használók rangsorában az első Görögország, majd két balti ország és Bulgária vannak még Magyarország mellett az élen – tette hozzá.

Az Európai Unióban több adminisztratív korlátozást vezettek a készpénzhasználatra. Felső limitet szabtak például a magánszemélyek és vállalatok közötti készpénzes tranzakciók maximális összegére, a legszigorúbbak Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában a limitek. Itt már 1000 euró fölött sem szabad készpénzzel fizetni, csak átutalása. Magyarországon és Lengyelországban azonban csak a vállalatok közötti tranzakcióknál van korlátozás, 5 ezer euró a limit – mondta.

A készpénzhasználat a kereskedőknek is drága, a tárolás, az előállítás, szállítás jelentős ráfordítást igényel, ez a készpénzmennyiség hiányzik a gazdaságból, elmaradt kamatot jelent, és a feketegazdaságot is támogatja – mutatott rá.

A készpénzhasználat visszaszorításában kulcsszerepe van az elektronikus fizetések elterjedésének, a kiskereskedők egy része azonban elutasítja az elektronikus fizetési módokat, vannak köztük akik nem akarnak az adóhatóság számára is ellenőrizhető „nyomot hagyni” – hozta fel pédaként.

Az online pénztárgépek száma Magyarországon mintegy 220 ezer, a POS-termináloké 110 ezer volt a terminálok elterjedését segítő legújabb program indulásakor, a PM célja, hogy a bankkártyás fizetésre alkalmas eszközök száma megközelítse az online kasszákét. Balogh László szerint van remény arra, hogy év végére 160-170 ezerre emelkedjen a rendszerbe bekötött POS-állomány, és arra törekszik a tárca, hogy 2020-ra a kereskedők legalább 80 százalékánál lehessen kártyával fizetni.

Január 1-jétől nem terheli tranzakciós illeték a 20 ezer forint alatti lakossági átutalásokat, és bár a készpénzkímélő megoldások elterjesztésében fontos a tranzakciós illeték csökkentése, de a költségvetési szempontokat is figyelembe kell venni – mondta. Megjegyezte, hogy a nyugdíjak 60 százalékát már bankszámlára utalják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink