hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óriási késések, százával törölt járatok: ez lesz, ha nem egységesítik a légi irányítást Európában

  • MTI

Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén.

A repülőtéri kapacitáshiánynál is nagyobb problémát okoz a légiforgalmi irányítás nem hatékony üzemelése – hangsúlyozta Pieter Elbers. Példaként említette, hogy autóval Amszterdamból Spanyolországba utazva nincsenek határok, de repülőgépet használva vannak, mivel minden országnak saját légiforgalmi irányító szolgálata van. Ez nem csak késéseket, de a légi útvonalak töredezettségét is jelenti, ami több millió dollár felesleges plusz kerozinköltséget és környezetszennyezést jelent – ecsetelte.

Véleménye szerint kizárólag politikai okai vannak annak, hogy még mindig nem vezették be az unió kezdeményezését, amely csökkentené a légiforgalmi irányító szolgálatok számát. A szektor fenntarthatósága miatt is be kell vezetni a rendszert – szögezte le.

Ezt alátámasztva Eamonn Brennan, az európai légi forgalom áramlásszervezéséért is felelős Eurocontrol főigazgatója azt mondta, minden állam meg akarja tartani a saját szolgálatát, és a nemzeti szuverenitásra hivatkozva blokkolja az egységes európai égbolt bevezetését, de az európai légiforgalmi irányítás jövőjének kulcsa a mainál hatékonyabb rendszer.

Ha nem vezetik be, akkor 11 év múlva nem lesznek képesek kiszolgálni az európai légi forgalmat, a nyári menetrendi időszakban jelentősen megemelkedik majd a késések száma, és éves szinten 160 millió utas nem repülhet majd, mert kapacitáshiány miatt nem indulhat el 1,5 millió járat; 2040-re pedig a mai hétszeresére nő a késő járatok száma.

Pieter Elbers az európai kapacitáshiánnyal kapcsolatban megjegyezte még, hogy légitársasága hajlandó a gyorsvasutak támogatására bizonyos járatok teljesítése helyett, mert ezzel jelentős terhet tudnának levenni a légitársaságok és a repülőterek válláról, de ehhez fel kell gyorsítani a vasúti beruházásokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Törzsbetét értékesítése

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Edenred utalvány adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Térítés nélküli átadás tao vonzata

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 október
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs