hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Órákig tartó áramszünet lesz 500-nál több helyen a következő napokban

  • lapszemle

Budapest mellett más városokban is hosszabb áramszünetre kell számítani az Elmű hálózatkarbantartási munkálatai miatt – írja a hvg.hu.

A következő két hétben Budapest több pontján és számos másik településen is előre betervezett karbantartási munkálatokat végez az Elmű. Ennek következményeként sok utcában áramszünettel kell számolnia a lakosságnak. A szolgáltató szerint a munkát nem lehet elhalasztani.

Az Elmű oldalán megjelent (táblázatos) tájékoztató szerint több mint 500 utcában kell áramszünettel számolnia a lakosságnak a következő napokban. Lesz, ahol csak a délelőtti órákban és maximum egy órára áll le a szolgáltatás, de olyan terület is van, ahol reggel 8-tól délután 3-ig zajlik majd a munka. Ott így egy majdnem rendes munkanapnak megfelelő ideig nem lesz áram.

Az áramszünet főleg a járvány miatt otthonról dolgozók, illetve az iskolások számára jelenthet kellemetlen helyzetet, hiszen áram nélkül a modem sem működik, úgy pedig (legalábbis ebben a formában) internet sincs. A hálózaton végzett javítási munkálatok ugyanakkor elkerülhetetlenek, hiszen ahhoz, hogy a rendszer stabilan üzemeljen (főleg egy ilyen időszakban), muszáj néha ellenőrizni, hogy minden rendben működik-e – olvasható a hvg.hu-n.

Frissítés! Olvassa el új cikkünket a témában: Elhalasztja áramszünettel járó munkái többségét az E.ON és az Elmű

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink