hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyártól a hatóság blokkolhatja a veszélyes termékeket forgalmazó honlapot

  • MTI

Tavaly több mint 2500 termékbiztonsági és egyéb laboratóriumi ellenőrzés nyomán közel 200 féle terméket vont ki a forgalomból a fogyasztóvédelem. Idén júliustól bővülnek a hatóság jogosítványai, a vásárlók biztonsága érdekében akár a veszélyes árucikket forgalmazó honlap blokkolását is elrendelhetik majd – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A közlemény idézi Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkárt, aki elmondta: 2021 nyarától még hatékonyabbá válnak a piacfelügyeleti hatósági ellenőrzések, amelyekben több szerepet szánnak a vállalkozások intézkedéseinek, például az önkéntes termékvisszahívásnak. Ha az akkreditált laborok egy termékről megállapítják, hogy veszélyes, ezt elsőként a forgalmazónak, kereskedőnek jelzik. A vállalkozás ennek alapján önként visszahívhatja a kifogásolt árucikket a forgalomból és a vásárlóktól, a hatóság csak akkor jár el helyette, ha ezt elmulasztja megtenni – ismertette az államtitkár.
    
A július végén hatályba lépő törvényi rendelkezések alapján a piacfelügyeleti hatóság egy több lépcsős eljárásban blokkolhatja a veszélyes termékeket forgalmazó honlapot. Súlyos kockázat esetén hatáskört kapnak a figyelmeztetés megjelenítésére az online felületen, ha ezzel nem érik el a kívánt eredményt, eltávolíthatják a tartalmat. Végül akár arról is határozatot hozhatnak, hogy korlátozzák a honlapra, applikációba való belépést.
    
A családok, gyermekek védelmét, a termékek biztonságos használatát szolgálja az az új kötelezettség is, hogy minden termék mellé magyar nyelvű használati útmutatót kell majd adni. Az útmutatónak nem kell papír alapúnak lennie, a szükséges tájékoztatás elektronikus úton is megérkezhet a vásárlókhoz – emelte ki Cseresnyés Péter.
    
A minisztérium közleménye hangsúlyozta: a fogyasztóvédelem rendszeres ellenőrzésekkel és a szabályozás folyamatos felülvizsgálatával tesz a kockázatos árucikkek kiszűréséért. 2020-ban piacfelügyeleti hatáskörben eljárva mintegy 1700 termékfajtát vizsgáltak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vegyipari és műszaki laboratóriumai további több mint 800 árucikk esetében ellenőrizték, hogy azok összetétele megfelel-e az előírásoknak és a csomagoláson olvasható tájékoztatásnak.
    
A vizsgálatokon 189 különböző termék – többek között gyermekjátékok, lámpatestek, hajszárítók – bizonyult veszélyesnek. Ezek közül 158 féle, a felhasználókra kimondottan súlyos kockázatot jelentő árucikket a vásárlóktól is vissza kellett vonni. A leggyakrabban előforduló hibák az áramütés, fulladás, égési sérülés vagy szemkárosodás veszélyével fenyegettek. A fogyasztóvédelem a vámhatósággal együttműködve még hatékonyabban szűrheti ki a problémás termékeket. Elsősorban a nagy tömegben vizsgált védőeszközök miatt tavaly a korábbi hússzorosára, hatmillió közelébe nőtt a vámhatáron megállított árucikkek darabszáma – emlékeztetett az ITM.
    
A hatóság a technológiai fejlődést követve folyamatosan új termékkörökre terjeszti ki a biztonsági vizsgálatokat. Az éves rendszerességgel ellenőrzött játékok, villamossági és háztartási cikkek, iskolaszerek mellett tavaly először tekintették át az elektromos rollerek és hoverboardok hazai kínálatát. A vizsgálati palettán 2021-ben új elemként jelennek meg az egyre szélesebb körben használt robotporszívók és -fűnyírók – tették hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink