További témák
Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nőttek és csökkentek is a mezőgazdasági termelői árak

  • adozona.hu

2018 májusában a mezőgazdasági termelői árak 0,6 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 4,6 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,4 százalékos csökkenéséből tevődik össze, közölte a KSH.

2018 májusában 2017 májusához képest:

gabonafélék ára 10 százalékkal emelkedett.

zöldségfélék és a gyümölcsök ára 7,9 százalékkal lett magasabb.

burgonya ára 3,7 százalékkal volt alacsonyabb. A tárolt burgonya ára 16 százalékkal csökkent, az újburgonyáé pedig 68 százalékkal növekedett.

Az élő állatok ára 9,1, az állati termékeké 0,6 százalékkal csökkent.

vágósertés ára 20 százalékkal csökkent.

tej ára 0,7 százalékkal alacsonyabb, a tojásé 2,2 százalékkal magasabb volt.

2018 január–májusában az előző év azonos időszakához viszonyítva:

mezőgazdasági termelői árak 0,9 százalékkal nőttek, ezen belül a növényi termékek ára 1,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 0,9 százalékkal mérséklődött.

vágósertés ára 11 százalékkal csökkent.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő a szolgáltatásra, akkor az Adózóna előfizetési csomag részeként garantáltan megkap 5 iratmintát, amelyet az Adózóna legfrissebb kiadványából, a GDPR – Munkaügyi iratminta csomagból szakértőink választottak ki önnek. Az akció feltételei a 2018. augusztus 23-tól 2018. szeptember 30-ig megrendelt, és 2018. október 10-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Adómentes lakáscélú támogatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Egyszeres könyvvitel térítés nélküli átvétel

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Autómentés tevékenység kezdése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

2018 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X