hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Népszavazás: a kérdés beadásának időzítése is fontos

  • MTI

Nem egyértelműek a népszavazási kérdések kezelésével, befogadásával kapcsolatos szabályok következményei, ezért a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke jogszabály-módosítást kezdeményez az igazságügyi miniszternél – olvasható Pálffy Ilona NVI-elnök levelében, amelyet Harangozó Tamásnak, az MSZP frakcióvezető-helyettesének írt hétfőn.

Harangozó Tamás július 9-én írt levelet Pálffy Ilonának, amelyben újabb érveket várt az NVI elnökétől arra, hogy korábban milyen alapon utasította vissza a szocialisták népszavazásra szánt kérdését a vasárnapi boltzárral kapcsolatban.

A Kúria június 30-án jogerősen elutasította a Magyar Munkáspárt elnökének népszavazási kérdését a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban, a döntést az NVI internetes oldalán 16 óra 5 perckor tették közzé. Az MSZP 16 óra 15-kor nyújtotta be saját népszavazási kérdését a vasárnapi boltzárról szóló törvény hatályon kívül helyezéséről. Ezt az NVI elnöke nem terjesztette a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elé, mert – írta indoklásában Pálffy Ilona – az MSZP képviselője a kérdést még az előtt benyújtotta, hogy a Kúria döntése jogerőre emelkedett volna, így a kérdés "időelőttinek" minősül.

Az NVI elnöke a kérdés elutasításáról szóló határozatában azt írta, a Kúria a saját oldalán csak június 30-án 18 óra 11 perckor tette közzé határozatát, amely ezzel vált jogerőssé, hiába tette közzé az NVI korábban a neki futárral már megküldött döntést. Az NVI elnöke hangsúlyozta azt is, hogy a Kúria döntésének közzététele a valasztas.hu oldalon a népszavazásra jogosultak tájékoztatását szolgálja, de joghatással nem bír, hiszen az NVI nem résztvevője a bírósági felülvizsgálati eljárásnak.

Azért van jelentősége annak, hogy mikor emelkedik egy népszavazási kérdés elutasítása jogerőre, mert a népszavazási törvény értelmében azonos tárgykörben csak egy kezdeményezés vizsgálható, így a később benyújtott kérdéseket el kell utasítani az úgynevezett "párhuzamossági moratórium" miatt.

Harangozó Tamás június 9-én levélben fordult Pálffy Ilonához, ebben választ várt az NVI-elnök "időelőttiséggel" kapcsolatos álláspontjára, az MSZP politikusa szerint ugyanis a jogszabályok nem kötik a jogerőt a Kúria honlapján való közzétételhez. Harangozó Tamás emellett kíváncsi volt az iroda iratkezelési szabályaira és a küldemények átvételének szabályaira is.

Az NVI elnöke hétfői válaszában emlékeztette a politikust arra, hogy az "időelőttiséggel" kapcsolatos jogi álláspontja április óta – amikor egy hasonló ügyben kellett döntenie – világos, azt az MSZP NVB-be delegált tagja is – aki "beadta" a párt népszavazási kérdését – ismerhette.

Az NVI elnöke levelében kitért arra is, hogy álláspontja szerint a népszavazási kérdések kezelésével, befogadásával kapcsolatban felmerülő viták alapvetően a nem egyértelmű törvényi szabályozás következményei, ezért az igazságügyi miniszternél kezdeményezi a jogszabály módosítását.

Az NVI-nél az MTI érdeklődésére elmondták: az iroda javaslata az, hogy a Kúria döntésének nyilvánosságra hozatalát követő munkanapon, reggel 8 órától szűnne meg a kérdés "védettsége".
Az MSZP képviselője, Lukács Zoltán Géza magánszemélyként július 7-én ismételten benyújtotta a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezést, amely így az NVB napirendjére került. A testület hétfő délután dönt a kérdés hitelesítéséről további két, hasonló témájú kérdéssel együtt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szülői szabadság

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Lízing

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 január
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs