hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nemzetközi éjszakai vonatközlekedés indult Brüsszel és több európai nagyváros között

  • MTI/lapszemle

Ismét közvetlen éjszakai vonatközlekedés indul Brüsszel és Európa több nagyvárosa között. Tizenhat év után a belga fővárosba tartó első nemzetközi éjszakai szerelvény Bécsből indult, vasárnap este – közölte a helyi sajtó a hétvégén.

A Bécset és Brüsszelt összekötő, heti kétszer közlekedő éjszakai vasúti járat az ÖBB osztrák vasúttársaság közreműködésével valósul meg.

A vasárnap este indult szerelvény hétfőn 11 óra előtt néhány perccel fut be a belga főváros déli pályaudvarára. A mintegy 14 órás út tizenöt megállót, köztük az ausztriai Innsbruckot, a németországi Nürnberget, Frankfurtot, Kölnt, valamint a kelet-belgiumi Liege-t érinti. Vissza este hat óra után indul és reggel fél kilencre ér az osztrák fővárosba. A legolcsóbb jegyek ára 29,90 euró (mintegy 10 ezer forint).

Az osztrák szolgáltatón keresztül a belga főváros olyan nemzetközi hálózathoz csatlakozik, amely közvetlen éjszakai vasúti összeköttetést biztosít Európa szinte valamennyi nagyvárosa, köztük Budapest között.

A La Libre Belgique című belga napilap tájékoztatása szerint az SNCB belga vasúttársaság a megnövekedett nemzetközi díjak, valamint az olcsó fapados légitársaságok megjelenésével jelentősen visszaesett utasforgalom miatt döntött úgy 2003-ban, hogy felhagy az éjszakai vonatok közlekedtetésével.

Friss tanulmányok azonban azt mutatják, hogy sokan a repüléssel összefüggő félelmeik, mások a repüléssel járó káros környezeti hatások miatt érzett aggodalmuk miatt választják a vasutat egyre gyakrabban utazásaikhoz.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink