hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NÜSZ: a munkavállalók 43 százaléka kap béren kívüli juttatást 2012-ben

  • MTI

Több mint 270 ezer munkavállalónak van SZÉP Kártyája a kibocsátó bankok március eleji adatai szerint - derül ki a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ), illetve a K&H, az MKB és az OTP keddi közleményéből.

Tájékoztatójuk szerint a három bank már mintegy tízezer munkáltatóval kötött megállapodást, miután a kártyát a munkáltatók igényelhetik dolgozóik számára. A kibocsátó intézmények eddig több mint 12 ezer elfogadóhellyel kötöttek szerződést.

A közlemény kitér arra is, hogy a NÜSZ és a kártyakibocsátó pénzintézetek megbízásából február 28. és március 8. között 500 főt érintő, telefonos közvélemény-kutatás készült, 30 és 50 év közötti munkavállalók megkérdezésével.

A kutatás adatai szerint a munkavállalók 43 százaléka kap béren kívüli juttatást ebben az évben. A béren kívüli juttatásban részesülők több mint a fele, 53,5 százaléka válaszolt úgy, hogy kapja a NÜSZ által forgalmazott étkezési utalványt, 48 százalék pedig úgy, hogy SZÉP Kártyát kap. A harmadik legnépszerűbb elem az utazási támogatás, amelyet a cafeteriában részesülő dolgozók ötöde, a negyedik pedig egészségpénztári támogatás, amit a munkavállalók 10 százaléka kap.    

Azok közül, akik jelenleg kapnak cafeteriát, de SZÉP Kártyát nem, 67 százalék nyilatkozott úgy: igényelné a juttatást munkáltatójától.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink