hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Változik vasárnap a Bozsik Stadion környékén a buszközlekedés

  • MTI/lapszemle

Több busz is módosított útvonalon közlekedik vasárnap, mert világháborús robbanótestet hatástalanítanak a Bozsik Stadionnál – írta a kispesti önkormányzat a honlapján (uj.kispest.hu), a Budapesti Közlekedési Központra hivatkozva.

Azt írták: április 28-án, vasárnap útlezárásokra kell számítani a XVIII. és a XIX. kerületben, a Bozsik Stadion környékén. A tervek szerint reggel 7 órától lezárják a forgalom elől a Puskás Ferenc utcát, a Feszty Árpád utcát, valamint a Hofherr Albert utca, a Kassa utca, a Darányi Ignác utca és a Pozsony utca egy-egy szakaszát.

Emiatt reggel 7-től várhatóan kora délutánig a 93A, a 136E és a 236-os busz módosított útvonalon közlekedik, elkerüli a lezárt területeket. A 93A buszjárat egyik irányban sem érinti a Kispest vasútállomás és az Iker utca közötti megállóit.

Pestszentlőrinc felé a buszokra a 136E busz Margó Tivadar utcai, majd a 194M járat Vörösmarty utcai és Kondor Béla sétány nevű megállójában lehet felszállni.

A Kőbánya-Kispest felé tartó buszokra a 136E járat Barta Lajos utca, Kondor Béla sétány, Vörösmarty Mihály utca, Dembinszky utca és Margó Tivadar utca nevű megállójában lehet felszállni. A 136E és a 236-os busz útvonala kismértékben módosul, de minden menetrend szerinti megállóhelyét érinti.

A lezárással kapcsolatos részletes, naprakész információk Kispest önkormányzatának honlapján – uj.kispest.hu – érhetők el.

A korlátozások a vasúti közlekedést is érintik; a Mávinform későbbre ígért tájékoztatást erről az MTI-nek.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink