hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megdöbbentő számok a KSH-tól: ennyivel drágultak a friss gyümölcsök

  • MTI/Adózóna

Az élelmiszerek ára 8,4 százalékkal nőtt tavaly májushoz mérve, ezen belül a sertéshús 20,7 százalékkal, az idényáras élelmiszerek átlagosan 19,1 százalékkal, a friss gyümölcsök 39 százalékkal drágultak az egy évvel ezelőttihez képest.

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,2 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az infláció lassulásában a szolgáltatások tavalyinál mérsékeltebb áremelkedése játszotta a legnagyobb szerepet – közölte ma Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagos statisztikai adat azt a képet mutatja, mintha szinte egyáltalán nem lenne áremelkedés. A múlt hónapban negyedik hónapja lassult a fogyasztói árak növekedési üteme a januári 4,7 százalékosról és az áprilisi 2,4 százalék után. Egy hónap alatt átlagosan mindössze 0,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. Az éves maginfláció pedig 4 százalékra csökkent az előző két hónapban regisztrált 4,3 százalékról. A járműüzemanyagok ára 22 százalékkal csökkent, ami csak 0,7 százalékponttal kisebb esés az előző havinál.

Eközben viszont az alapvető létezéshez szükséges élelmiszerek ára 8,4 százalékkal nőtt tavaly májushoz mérve, ezen belül a sertéshús 20,7 százalékkal, az idényáras élelmiszerek átlagosan 19,1 százalékkal, a friss gyümölcsök 39 százalékkal drágultak.

A részleteket a KSH-táblázatban nézheti meg.

A dohányáruk ára 11,1 százalékkal emelkedett, míg a szeszes italoké 2,4 százalékkal. A szolgáltatásokért az előző havi és az egy évvel korábbi 3 százalékos növekedéssel szemben 2,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. Ezen belül a lakásjavítás, karbantartás ára 11,7 százalékkal, a járműjavítás, karbantartásé pedig 9,3 százalékkal nőtt, és a postai szolgáltatások díja is 9,5 százalékkal emelkedett.

A tartós fogyasztási cikkek 0,8 százalékkal kerültek többe, mint tavaly májusban, ez 0,7 százalékponttal nagyobb éves emelkedés az előző havinál.

Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,7 százalékkal nőtt, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek 5,1 százalékos áremelkedésének következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan nem változott. A tartós fogyasztási cikkek 0,7 százalékkal drágultak, ezen belül az új személygépkocsik 1,9 százalékkal. A szolgáltatásokért 0,1 százalékkal többet, a ruházkodási cikkekért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A járműüzemanyagok az olajárak emelkedésének hatására 3,9 százalékkal drágábbak lettek.

Az előző havihoz hasonlóan a májusi jelentéséhez is csatolta külön módszertani közleményét a KSH, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az új koronavírus okozta járvány a fogyasztói árak gyűjtését és a fogyasztóiár-index számítását is befolyásolja. A megnövekedett egészségügyi kockázatok miatt a megszokott helyszíni összeírásra nincs lehetőség, ezért alternatív árösszeírási módszerek – internetes gyűjtés, telefonos, illetve e-mailes felkeresés – alkalmazása szükséges. Egyes esetekben a megfigyelt árak hiánya miatt becsléseken alapuló pótlás is szükségessé válik, amit nemzetközi szervezetekkel és más országok statisztikai hivatalaival egyeztetve kialakított és elfogadott módszertant alkalmazva végez a KSH.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Minimum tb-járulék

Széles Imre

tb-szakértő

Csekély értékű ajándék

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close