hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mától regisztrálhatnak a kistelepülések rendezvények támogatására

  • MTI

Mától adhatják le igénylésüket azok a kistelepülési önkormányzatok, amelyek támogatást szeretnének kapni rendezvényeik megvalósításához – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-vel.

Gyopáros Alpár a közleményben emlékeztetett: a közösségi és a kulturális élet újraindításáért a kormány a Magyar Falu Programban forrást biztosít minden, a Belügyminisztérium 2021. január 1-jei nyilvántartása szerint ötezernél kevesebb állandó lakosú településnek önkormányzati rendezvények szervezéséhez.

A támogatás a regisztráló összes kezdeményezett kistelepülés számára rendelkezésre áll. Minden résztvevő csak egy igényt nyújthat be, amelyben több programot is megjelölhet, maximálisan bruttó egymillió forint erejéig – ismertette, hozzátéve: az összegből a 2021. június 14. óta engedélyezett falunapok rendezési költsége is elszámolható lesz.

Azt írta: a regisztráció benyújtására elektronikusan, a Nemzeti Művelődési Intézet JógyakorlatON nevű portálján keresztül, augusztus 30-áig van lehetőségük az érintett önkormányzatoknak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink