hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szigorodik az ellenőrzés: már nincs türelmi idő a parlagfű kötelező irtására

  • MTI

Ettől az évtől megszűnt a földtulajdonosok és földbérlők kötelező parlagfűirtására vonatkozó türelmi idő – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója csütörtökön az M1-en.

Gyuricza Csaba hozzátette: a fertőzöttség mértéke indokolja a korábban július elsejétől kezdődő ellenőrzés és szankcionálás szigorítását.
    
Ez annak tudható be, hogy a parlagfű korai virágzó alfajai is megjelentek Magyarországon, amelyek elterjedését a korai védekezéssel próbálják megakadályozni. Ennek érdekében több tízezer polgárőr bevonásával júliusban parlagfű-mentesítési hetet tartottak, amely egy hét intenzív kommunikációt jelentett a témában – mondta a főigazgató.
    
A probléma az, hogy nagyon sokan nem ismerik a parlagfüvet, márpedig a védekezés a felismerésnél kezdődik.
    
A műsorban elhangzott, hogy Magyarországon több mint kétmillió ember szenved parlagfű-allergiától, ráadásul az allergiások száma minden évben 20 ezerrel nő.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink