hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

  • MTI

Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében, amelynek első körében tizenhárom kerületet érintően 8,3 milliárd forintot fordítanak a célra – jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Tarlós István kiemelte, hogy támogatásával, a fideszes polgármesterek kezdeményezésére kormányzati finanszírozással indult az útépítési program.

Jelenleg Budapesten még 225 kilométer földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le – mondta a főpolgármester, aki a repülőtéri zajterhelés ügyében megismételte, hogy a Liszt Ferenc-repülőtéren éjszakai – éjfél és hajnali öt óra között – repülészárlatot javasolnak bevezetni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink