hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az idénre még ezermilliárd forintot ígérnek

  • MTI/Adózóna

Az európai uniós forrásokra az idén még 1000 milliárd forint értékű pályázatot szeretnének kiírni, jövő márciusra pedig a teljes pályázati forrást hozzáférhetővé kívánják tenni, és 2017-ben lekötni a teljes „kasszát” – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, az EU fejlesztési források felhasználásáról rendezett konferencián.

Lázár János kifejtette: a 2016-os gazdasági év tervezésének költségvetési oldalról a legsúlyosabb kockázata volt, hogy mennyi uniós pénz lesz kifizetve. A tervezett kifizetés 2000 milliárd forint volt, a tényleges kifizetés 1600-1700 milliárd forint lesz, messze meghaladva sok gazdasági elemző 1000 milliárdos várakozását. A kiírt pályázatok összege 7800-7900 milliárd forint körül lesz – jelezte Lázár János.

Tájékoztatása szerint a 2014-2020-as ciklusban november 21-ig 291 pályázati kihívás jelent meg 6746 milliárd forint értékben, a teljes rendelkezésre álló keret 75 százaléka. Eddig 76 323 projekt érkezett be, 7914 milliárd forint értékben. Szerződéssel 16 042 projekt rendelkezik 3194 milliárd forint forrásra, és eddig 2450 projektet fizettek ki.

Lázár János szerint nem lehet elvitatni, hogy az elköltött források – 2007-2014 között 39 milliárd euró az agrárforrásokkal együtt – nyomot hagytak az országon, az előzetes nemzetközi mérések szerint a növekedésben 10-11 százalékot jelentettek. 

A gazdasági folyamatokat elemezve a legnagyobb eredménynek nevezte, hogy a költségvetés egyenlege akár nullás is lehetne, az uniós források mozgásteret teremtettek a kormány számára, hogy a meglévő tartalékokat felszabadítva csökkenteni tudja a költségvetési hiányt – mondta.

Kitért arra is, hogy Magyarországot folyamatosan az a kritika éri, hogy korrupt ország. Az Európai Bizottság szerint csökken a verseny, mert túl magas az „egyajánlattevős” közbeszerzések aránya. Ez azonban nem magyar sajátosság – hangsúlyozta.
Elmondása szerint a közbeszerzési törvény felülvizsgálatakor hetven szervezettel konzultáltak. „Valóban szigorítani akarunk, és ennek eszköze a teljes nyilvánosság” - szögezte le Lázár János.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Válassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!

start
max
prémium kredit
Adózóna
365 napos előfizetés
Különszámok A különszámok
digitálisan is elérhetők!
A különszámok
digitálisan is elérhetők!
HVG Adó 2025
HVG TB 2025
HVG Munkajog 2025
Éves garantált kreditpontok
(minimum 16+16+2)

Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)

    Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok.

X
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

    Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre.

    Ízelítőként 2024 rendezvényei:

    • IFRS-változások: új standardok és módosítások
    • Adóellenőrzésről érthetően
    • Mesterségesintelligencia-szabályozás az EU-ban (AI Act)
    • eÁfa 2024: a digitális adózás új korszaka
    • Foglalkoztatás 2024-ben: munkajogi, munkavédelmi változások

    2023 rendezvényei:

    • Nemzetközi adózás és munkajog – fókuszban a külföldi kiküldetések
    • EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra
    • Visszaélés-bejelentési szabályok és gyakorlati teendők
    • EPR-kötelezettség: közeledik az első bevallás
    • Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők
X
Ár (nettó + 27% Áfa)
* Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő!
3 500 Ft + áfa / hó*
éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft)
4 333 Ft + áfa / hó*
éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft)
5 583 Ft + áfa / hó*
éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft)
Megrendelem Részletek

A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2025-ös HVG Adó-különszám
  • » 2025-ös HVG Tb-különszám
  • » 2025-ös HVG Munkajog-különszám
  • » Garantált 16+16+2 kreditpont a 2025-ös kreditpontszerzési évre
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
14 napig ingyen Kipróbálom Kipróbálom
Kipróbálom
Ha most rendel, garantáltan öné az Ingatlanügyletek a gyakorlatban kiadvány és a HVG Munkajog 2025 konferenciára szóló 40%-os kedvezménykupon!
Az ajánlat a 2025. április 1-je és 29-e között megrendelt és 2025. május 8-áig befizetett előfizetésekre vonatkozik.Részletek »

Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Visszaváltási díj

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 április
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább