hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ki lesz a PénzSztár, ki tud többet a pénzügyekről, a gazdaságról? Kezdődik a verseny

  • adozona.hu

Összesen 712 négyfős középiskolás csapat részvételével, október 9-én internetes selejtezővel kezdődik a legnagyobb országos pénzügyi-gazdasági vetélkedő, a PénzSztár. Az idén második alkalommal – a TakarékBank, a MET és a Provident fő támogatásával – megrendezett, december 11-éig tartó verseny témakörei lefedik a gazdaság és a pénzügyek valamennyi fontosabb területét. A győztes csapat tagjai 100-100 ezer forinttal és egy-egy okostelefonnal gazdagodnak.

„Örömteli, hogy a verseny a tavalyihoz hasonlóan az idén is az ország összes középiskolájának közel egyharmadát mozgatta meg, s emellett két határon túli magyarlakta településről is érkeztek jelentkezések”– közölte a versenyt szervező TAS-11 Kft. ügyvezetője, Kerekes György. Az indulási szándékát jelző 712, egyenként négyfős csapat 207 magyarországi, 1-1 zentai és székelyudvarhelyi középiskolából került ki. A legtöbb, 147 csapat budapesti, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 63-an regisztráltak. Ugyanazon iskolából a legtöbb csapatot a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola indítja, jutalmuk egy 1 éves EcoSim üzleti szimulációs szoftverlicenc.

„A verseny kedvező fogadtatása azt bizonyította, hogy a fiatalok részéről van igény és érdeklődés a pénzügyek iránt. Sajnos a hazai középiskolákban jelenleg még viszonylag kevés olyan tanár van, aki kellő jártassággal tudja tanítani ezt az összetett tantárgyat, és a megfelelő tananyagok is csak korlátozott mértékben állnak rendelkezésre. A tantárgyra szánt alacsony óraszám szintén megnehezíti a szükséges ismeretek elsajátítását és gyakorlati adaptációját. Éppen ezért nagyon fontos a pénzügyi szakma, az üzleti szereplők hozzájárulása az oktatás támogatásához. A PénzSztár kitűnő lehetőséget kínál a tanulók számára nemcsak pénzügyi-gazdasági ismereteik bővítésére, de a tanultak gyakorlati alkalmazására, tudásuk felmérésére is, amely a későbbiekben akár a továbbtanulásuk vagy a pályaválasztásuk szempontjából is meghatározó lehet. Azok a társaságok és szervezetek, akik társadalmi felelősségvállalási tevékenységük keretében támogatják a PénzSztár versenyt, egyúttal hozzájárulnak a hazai pénzügyi kultúra fejlesztéséhez, a magyar lakosság pénzügyi tudatosságának javításához is” – hangsúlyozta a PénzSztár versenybizottságának elnöke, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács és a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke.

„A tavalyihoz képest jelentősen kibővült szakértői testületben a gazdaság és a pénzügyek minden fontosabb területének szakértője képviselteti magát a támogató és a szakmai együttműködő szervezetek részéről egyaránt, és a munkában részt vesznek oktatási, képzési szakemberek is. Az idei versenyen szereplő témakörök lefedik a gazdaság és a pénzügyek minden fontosabb területét. Ezek: pénztörténet, gazdaságtörténet, költségvetés, uniós költségvetés, államháztartás, államadósság, állampapírok, pénzügyi intézményrendszer, bank, biztosítás, tőkepiac, tőzsde, diákhitel, lízing, alap- és vagyonkezelés, adózás, vállalati pénzügyek, kkv és vállalkozási ismeretek, gazdasági verseny, elszámolásforgalom, könyvvizsgálat, befektető- és intézményvédelem” – tájékoztatott a PénzSztár szakértői testületének elnöke, Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára.

Kétfordulós, október 9-én és 16-án megrendezendő internetes előselejtezőn dől el, hogy területi alapon, Budapestről és a 19 megyéből melyik öt-öt – összesen száz – legjobb csapat kerül be a fővárosban és a megyeszékhelyeken október 30-án sorra kerülő selejtezőkbe. Az ott elért eredmények alapján 28 csapat mehet tovább a 7 magyarországi régióban november 13-án lebonyolítandó, 4-4 csapatos regionális középdöntőbe: a budapesti és a megyei győztesek, illetve rajtuk kívül 6 régióból az oda tartozó 3-3 megye legjobb második helyezettje, a közép-magyarországi régióból pedig a budapesti és a Pest megyei 2. helyezett. Innen a legjobb 7 csapat jut tovább a november 26-ai budapesti, országos elődöntőbe, amelynek legjobb 4 csapata mérkőzik meg a december 11-ei országos döntőben. Nemcsak a győztesek és felkészítő tanáraik részesülnek díjazásban, hanem a többi jól teljesítő csapatot és tanáraikat is értékes nyeremények várják, a versenyt támogató társaságok jóvoltából.

„Kutatások szerint a mai fiatalok többnyire a felsőoktatási tanulmányok megkezdése, vagy a munkába állás kapcsán kerülnek a pénzintézetekkel először szorosabb kapcsolatba. A legalapvetőbb pénzügyi ismeretek – bankszámlavezetés, bankkártya-használat – megszerzése is jellemzően erre az életkorra tehető, ezért is lehet az, hogy a középiskolás korosztály az átlagnál sokkal kevésbe érzi magát tájékozottnak a pénzügyek területén” – mondta Szabó Levente. A verseny gyémánt fokozatú támogatója, a TakarékBank vezérigazgatója hozzátette: „A tájékozódást nem lehet elég korán elkezdeni, a kisiskolásoktól az egyetemistákig meg kell találni azt a fórumot és eszközt, amely be tudja vezetni a fiatalokat a pénzügyek világába, növelni tudja az ismereteiket. Ez az útja annak, hogy a jövőben a pénzügyekben tájékozott, felelős döntéseket hozó felnőttekké váljanak: tudjanak a pénzzel bánni, és mérlegelni tudják a döntéseikkel járó kockázatokat. A takarékszövetkezetek ezért is hívták életre ezt a versenyt, és szerveznek évek óta olyan programokat, amelyek kisiskolás kortól kezdve a fiatalok pénzügyi ismereteinek elmélyítését célozzák.”

„A pénzügyi ismeretek ma már hozzátartoznak az általános műveltséghez, bármilyen területen dolgozik is valaki, azok életünk szerves részét képezik. A MET-nél fontosnak tartunk minden olyan kezdeményezést, ami fejleszti ezeket az ismereteket és segíti a gazdaságban-pénzvilágban zajló folyamatok megértését. Ez a tudás meghatározó lehet a fiatalok továbbtanulása vagy a pályaválasztás szempontjából, de a jól tájékozottságnak alapvető szerepe van a mindennapi pénzügyekkel kapcsolatos döntések felelős meghozatalában is” – közölte Lehőcz Balázs Gábor, a MET Power vezérigazgatója.

„Minden felelősen működő vállalatnak, így a Provident Pénzügyi Zrt.-nek is rendkívül fontos, hogy tájékozott, tudatos és felelős pénzügyi döntéseket hozó ügyfelei legyenek” – hangsúlyozta Szirmák Botond, a társaság vezérigazgatója. „Ez a fenntartható működés egyik alapja. Ennek pedig az egyik legfontosabb feltétele, hogy minél többen tisztában legyenek az alapvető pénzügyi és gazdasági folyamatokkal. A pénzügyi edukáció, így a PénzSztár verseny is azt a célt szolgálja, hogy egyre többen rendelkezzenek ezekkel az ismeretekkel Magyarországon. Ennek az egyik legfontosabb fóruma pedig a középiskola lehet, ahol a diákok gyakorlati példákon keresztül megtanulják olyan alapvető fogalmak jelentését, mint a reálhozam, a kamat vagy a törlesztő részlet, hiszen ezek ismerete nélkül nem tudnak magabiztosan helytállni az életben. Nem ez az első alkalom, hogy a Provident ilyen jellegű kezdeményezés mellé áll. A vállalat 2008-ban indította el a Családi Kasszasikerek elnevezésű pénzügyi edukációs programját. A Corvinus Egyetemmel együttműködésben kifejlesztett tananyag széles rétegek pénzügyi kultúrájának fejlesztésére alkalmas. A Családi Kasszasikerek Programmal a vállalat 50 sikeres pénzügyi oktatási projektet valósított meg. Ennek köszönhetően eddig 30 000 család és 300 szociális munkás, művelődésszervező, pedagógus bővíthette pénzügyi ismereteit.”

A verseny fő médiatámogatói a HVG és az eduline.hu.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink