hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kétmilliárd forintos támogatás nyomdaipari szakképzéshez

  • MTI

Csaknem kétmilliárd forintos állami támogatással épül meg a Békéscsabai Nyomdaipari Tudás- és Képzőközpont, amelynek alapkövét szerdán helyezték el.

Az ünnepségen Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára rámutatott: a munkaerőpiac által igényelt magasan képzett szakemberek csak akkor fognak rendelkezése állni, ha a célok megvalósulását a szakképzés három pillére egyaránt szolgálja. A helyettes államtitkár szerint ez a három pillér a vonzó iskolai környezet, a kiválóan képzett tanárok, valamint a szakképzést segítő korszerű technikai berendezések rendelkezésre állása.

Elmondta, a jövőre elkészülő tudásközpont képes lesz megfelelni a nyomdaiparban is megjelent digitális kihívásoknak, hozzájárulni a megye és az ország nyomda- és csomagolóiparának szakember utánpótlásához.
Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere (független) arról szólt, hogy a nyomdaipar a megyében és Békéscsabán húzóágazat. Békés megyében csaknem 110 nyomda- és csomagolóanyag-ipari vállalkozás működik, amelyek több mint 1500 munkavállalót alkalmaznak. A két legnagyobb nyomda az elmúlt három évben milliárdos nagyságrendű támogatást kapott fejlesztésekre – jelezte.

A most induló beruházásról elmondta, hogy a Békéscsabai Szakképzési Centrumhoz (BSZC) tartozó Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziumban és Kollégiumban a meglévő nyomdaipari tanműhelyt felújítják és bővítik, valamint az intézmény kollégiumának egyik szárnyát korszerűsítik és napelemekkel látják el. A tanműhelyben csaknem egymilliárd forintért olyan nyomda- és csomagológépeket szerelnek fel, amelyek a legkorszerűbb iparági elvárásoknak is megfelelnek.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Új építésű lakás áfája továbbértékesítés esetén

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Jövedéki adóraktár

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Tervezés díja a fordított adózás rendszerében

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X