hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Két év alatt nem is nőttek a reálbérek?

  • MTI

Az Együtt-PM választási szövetség szerint a tavalyi három százalék körüli reálbérnövekedés nem ellensúlyozza a tavalyelőtti három és fél százalékos reálbércsökkenést.

Az ellenzéki párt pénteki közleményében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adataira reagált. Eszerint tavaly a bruttó átlagkereset 3,4, a nettó 4,9 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban, és 2013. január-decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete elérte a 230 700 forintot.

Az Együtt-PM szerint a kormány szeretné sikerként beállítani, hogy tavaly hogy 3,1 százalékkal nőttek a reálbérek, arról azonban nem beszélnek, hogy tavalyelőtt 3,5 százalékkal csökkennek. Még kevesebbet beszélnek arról, hogy 2012-ben az alacsony jövedelműeknek az adójóváírás kivezetése miatt 3,5 százaléknál nagyobb mértékben csökkent a reálkeresetük, 2013-ban pedig a szuperbruttó kivezetése érintette kedvezőtlenül őket - írták.

Hangsúlyozzák: a mesterségesen és átmenetileg nulla százalékra levitt inflációval nem tartható fenn a reálbér növekedése. Ezt csak erősödő gazdasággal lehet elérni, amely a piaci munkahelyek számának növekedésében is megmutatkozna. 
OLVASSA EL a KSH mai gyorsjelentését is!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink