hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Késve rendezett hotelszámla miatt mondott le a szlovén mezőgazdasági miniszter

  • MTI

Négy hónap késéssel rendezett hotelszámla miatt mondott le szerdán Joze Podgorsek szlovén mezőgazdasági miniszter – közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).

A tárcavezető sajtóközleményében azt írta: sajnálja a kiegyenlítetlen szállodai tartozás körüli botrányt, de mint írta: hiba történt, a számlát később kellett volna megkapnia, de a hotel nem küldte el számára. Kiemelte: kizárólag a késedelmes fizetés miatt mond le, ezzel felelősséget vállal a tettéért. "Ez tény és sajnálom" – írta, hozzátéve: a "felületességét" kihasználták azok, akik ezt ki akarták használni.

A botrány azután robbant ki, hogy a sajtó kiderítette: Podgorsek a Hotel Bohinjban töltött januári tartózkodása után nem fizette ki a 800 eurós számlát.

Szlovén lapok kedden arról számoltak be, hogy a miniszter számláját kiegyenlítette a KZK mezőgazdasági társaság, amellyel az agrártárca több mint két éve perben áll bérelt állami termőföldek miatt.

A KZK egészen a közelmúltig Damian Merlak kriptomilliomos tulajdonában volt, aki a Bohinj Hotel tulajdonosa is egyben.

Podgorsek a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) jelöltjeként került be a Janez Jansa miniszterelnök vezette kormányba. Bár a párt később kilépett a koalícióból, a miniszter nem mondott le a posztjáról. Idén januárban bejelentette, hogy a konzervatív Új Szlovénia (NSi) listáján indul a vasárnapi parlamenti választásokon.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink