hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

KSH: 300 millió euróval nőtt az októberi exporttöbblet

  • adozona.hu

Októberben az export euróban számított értéke 6,7, az importé 3,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A külkereskedelmi többlet 514 millió euró volt, 300 millió euróval több az egy évvel korábbinál – közölte ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az euróban számolt export növekedési üteme zsinórban harmadszor volt nagyobb az importénál, a májusi adattal együtt negyedszer fordult elő ebben az évben, míg tavaly csak három ilyen hónap volt az egész évben.

A kivitel euróban számolt havi értéke októberben először lépte át a 10 milliárdos küszöböt (10,086 milliárd euró volt), de az import 9,572 milliárdos értéke is  rekordnak számít. Az import ebben az évben március és szeptember után októberben harmadszor lépte át a 9 milliárd eurót, míg tavaly ez csak kétszer, októberben és novemberben fordult elő.

Az év első tíz hónapjában az export 4,8 százalékkal, az import 5,5 százalékkal haladta meg a múlt év azonos időszakáét, a külkereskedelmi többlet 296 millió euróval csökkent, 4,402 milliárd eurót tett ki.

A külkereskedelmi többlet 2017-ben 1,647 milliárd euróval, tavaly 2,558 milliárd euróval csökkent az előző évhez képest, miután 2016-ban 9,725 milliárd euróval érte el eddigi legnagyobb éves értékét. Az idén első tíz havi 296 millió euró csökkenés az exporttöbblet lemorzsolódásának jelentős lefékeződését sejteti.

A külkereskedelmi forgalom októberi részletes adatait december 23-án közli második becslése alapján a KSH.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink