hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jól megvágta a kamatot az amerikai jegybank

  • MTI

Erőteljes vágással, 50 bázisponttal, 1,00-1,25 százalékra csökkentette az irányadó kamatot ma az amerikai jegybank.

A kamatdöntés után ismertetett rövid Fed-közlemény  szerint a kamat mérsékléséről egyhangú döntés született. A közlemény szerint "az amerikai gazdaság alapjai továbbra is erősek, de a koronavírus növekvő kockázatokat jelent a gazdasági aktivitásra".

A Fed március 18-án tartja kétnapos kamatdöntő ülését, de már hétfőn találgatások láttak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Fed korábban, akár már a héten rendkívüli kamatcsökkentést hajthat végre a koronavírus kedvezőtlen hatásainak az enyhítése céljából.

Mintegy fél órával a Fed kamatcsökkentésének bejelentése előtt fél százalékot meghaladó mínuszban indítottak a New York-i tőzsdék, majd a 16 órakor ismertetett kamatcsökkentés hatására szinte azonnal csaknem egy százalékos pluszba lendültek át a tőzsdemutatók.

Az indexek kezdeti lejtmenetét az a befektetői csalódottság váltotta ki, hogy a G7-ek pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek tőzsdenyitás előtt kiadott közös közleménye nem fogalmazott meg semmi konkrét intézkedést a koronavírus gazdaságot romboló hatásainak a mérséklése kapcsán. A dokumentum aláírói csupán általánosságban fogalmaztak, jelezték, hogy készek bevetni minden fiskális eszközt, ha a koronavírus miatt romlana a globális gazdaság helyzete.

Jerome Powell, a Fed elnöke a döntést követő sajtóértekezleten sietett leszögezni: "az embereknek meg kell érteniük, hogy nem politikai megfontolás állt a döntés mögött". (A kamatvágást azonnal üdvözölte Donald Trump amerikai elnök, aki máris további kamatcsökkentéseket szorgalmazott.) Powell szerint a gazdasági kilátásokban nőttek a kockázatok, ezért döntött úgy a Fed, hogy cselekszik.

Rámutatott arra, hogy "a koronavírusnak bizonyos befolyása biztos lesz az amerikai gazdaságra, de ennek a nagysága és az, hogy meddig tart a kedvezőtlen hatás, továbbra is igen bizonytalan". Úgy vélte azonban, hogy "a Fed keddi döntése jelentős lökést ad a gazdaságnak".

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink