hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Indul a nyári diákmunkaprogram

  • MTI/Adózóna

Július elsejétől munkába állhatnak az idei Nyári diákmunka programra jelentkező fiatalok, akik így a turizmus-vendéglátásban is hozzájárulhatnak a sikeres újrainduláshoz – emlékeztetett Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára mai közleményében. A 3 milliárd forintos keretösszegű program 16-25 év közötti, nappali képzésben tanuló középiskolásokat, egyetemistákat juttat szünidős álláshoz.

A diákok a programnak köszönhetően vagy önkormányzati, vagy a mezőgazdaság, a turizmus-vendéglátás területén folytatott nyári munkára jelentkezhetnek, legfeljebb két hónapra. A helyhatóságoknál maximum napi 6, a vállalkozásoknál akár napi 8 órában dolgozhatnak majd. Az önkormányzati munkáltató a teljes munkabért megkapja bértámogatásként. A cégek számára a munkabér összegének háromnegyedét téríti meg az állam.

2013 óta 210 ezer fiatal nyári munkavégzését támogatta összesen mintegy 20 milliárd forinttal az állam. A vállalkozások munkaerő támogatása programban pedig idén már több mint hatezer 25 év alatti álláskereső elhelyezkedéséhez járult hozzá több mint 3 milliárd forinttal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Munkaerő-kölcsönzés

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Megbízási díj nyugdíj mellett

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Adószámos magánszemélynek, egyéni vállalkozónak GDPR-szabályzat

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs