hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Disznóvágás, vadászat: így védekezhet a trichinellózis ellen

  • adozona.hu

A téli hónapok kedveznek a vadászatnak, egyben ez a hagyományos disznóvágások jellemző időszaka. A sertések és vaddisznók házi körülmények között történő feldolgozása azonban veszélyeket is rejthet, amelyekre érdemes odafigyelnünk az egészségünk megóvása érdekében. E veszélyek egyike a trichinellózis (izomférgesség), amellyel kapcsolatban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat – írja honlapján a Nébih.

A Trichinella spiralis a házi és vadon élő sertéseket egyaránt megbetegítő parazita, amely a fertőzött állat nyers vagy nem megfelelően hőkezelt húsának (például vaddisznókolbász, füstölt sonka) elfogyasztásával az emberben (és a kedvtelésből tartott húsevő állatokban) is megbetegedést okoz.

Magyarországon az utóbbi években ritkán fordult elő a betegség. A fokozott odafigyelés azonban továbbra is indokolt: 2019. január 15-én nagyfokú Trichinella fertőzöttséget mutatott ki a Baranya Megyei Kormányhivatal laboratóriuma egy Baranya megyéből származó vaddisznóból.

Fontos tudni, hogy a közfogyasztásra szánt házi sertések és vaddisznók húsvizsgálata során a vágóhidakon és a vadfeldolgozókban a hatósági állatorvosok trichinella-vizsgálat céljára minden állati testből mintát vesznek. Ezekből a létesítményekből kizárólag trichinella-negatív eredményű hús kerülhet ki.

A házi sertésvágások, valamint a vaddisznók otthoni, magáncélú feldolgozása során a trichinella-vizsgálat elvégeztetése csak ajánlott, mely közegészségügyi kockázatot hordoz magában. Aki biztos akar lenni afelől, hogy a levágott sertés vagy a kilőtt vaddisznó izomféreggel nem fertőzött, kérheti a trichinella-vizsgálat elvégzését.

A parazita csak nyers vagy nem megfelelően hőkezelt húsok fogyasztásakor jelent veszélyt, mivel alapos sütés, főzés (például 60°C, 10 perc), illetve fagyasztás (-15°C-on, 20-30 nap alatt) hatására elpusztul. Gondoljunk erre akkor is, amikor nyers húst kóstolgatunk, például a hurka vagy a kolbász ízesítésénél!

A legfontosabb, hogy otthon is csak egészséges állatot szabad levágni, feldolgozni. A Nébih kéri az állattartókat, hogy a trichinellózis és más járványos állatbetegségek terjedésének megakadályozása érdekében továbbra is fordítsanak kiemelt figyelmet az alapvető járványvédelmi és higiéniai intézkedések betartására, például a rágcsálómentes környezet fenntartására – olvasható a portal.nebih.gov.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kis- és középvállalkozások kedvezménye

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink