hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így játszanák ki az orosz embargót

  • lapszemle

Az európai tej-, hús- és zöldségtermelők azzal a hivatalos kérelemmel fordultak Svájchoz, hogy a területén át szállíthassák termékeiket Oroszországba – írja az Izvesztyija című orosz napilap értesüléseire hivatkozva az agrárszektor.hu.

A Moszkva által az uniós élelmiszerek behozatalára elrendelt importtilalom ugyanis nem vonatkozik Svájcra. A tilalom alól szintén mentesülő Szerbia hatóságai viszont közölték: akár kemény eszközökkel is megakadályozzák a területükön át történő reexportálást – írta internetes kiadásában az Izvesztyija.

Az Oroszországba exportálni kívánó vállalatok svájci cégbejegyzésének szabályai változatlanok, az eljárás nehézkes, bonyolult. Tadgio Schilling, a moszkvai svájci nagykövetség gazdasági és pénzügyi osztályának vezetője elmondta: az eljárás több regionális és szövetségi szintű állatorvosi ellenőrzést is magában foglal. Az Oroszországba exportálandó termékek ellenőrzése ugyanakkor teljes mértékben az orosz vámhatóságoktól függ, Svájc ezért nem felelős.

Az élelmiszerexportőrök Svájcon kívül Albánián, Macedónián, Szerbián és Bosznia-Hercegovinán keresztül juttathatnák el áruikat Oroszországba, ugyanis ezek az országok nem EU-tagállamok, és nem támogatták az Oroszország elleni szankciókat – írja az agrárszektor.hu.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

NAV-feketelista: ők nem tettek eleget bejelentkezési kötelezettségüknek
NAV-feketelista: ők nem tettek eleget bejelentkezési kötelezettségüknek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján közzétette a bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók friss listáját.

Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten
Ezeken a helyeken várhatók NAV-razziák a héten

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának közlése szerint 2025 25. hetében az alábbi helyeken lesznek adóhatósági helyszíni ellenőrzések. A közzétett információ nem zárja ki,...

Áramkereskedelem
Áramkereskedelem

Áramkereskedelem

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kamarai hozzájárulás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Repülőjegy harmadik országbeli munkavállalónak

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Készpénzfizetési határ túllépése nem kapcsolt vállalkozások esetén

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább