hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mennyit adunk egy átlagos használt autóért? Mit is takar az, hogy átlagos?

  • adozona.hu

2025 júniusában is folytatódott a hazai használtautó-piac fokozatos átrendeződése – derül ki a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közös statisztikai kiadványából. A júniusi jelentés az együttműködés keretében megvalósuló havi statisztikai sorozat második része, amely célja, hogy pontosabb képet adjon a magyarországi használtautó-kínálat és kereslet jellemzőiről, alakulásáról.

Mennyibe kerül ma egy átlagos használt autó?

Az adatok szerint 2025 júniusában a meghirdetett autók átlagos kínálati ára 5,4 millió forint volt – ez körülbelül 200 ezer forintos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A hirdetések 40,2 százalék – a 2,5 millió forint alatti kategóriába tartozott, 26,4 százalék a 2,5–5 millió forintos sávban jelent meg, 20,5 százalék pedig 5 és 10 millió forint közé esett. A 10 millió feletti autók aránya mindössze 12,9 százalék volt – vagyis a kínálat döntő többsége továbbra is elérhető árszinten mozog.

Az adatok nemcsak az árakról, hanem a kínálat szerkezetéről is pontos képet festenek. A hirdetett járművek fele benzinmeghajtású volt, míg 41,6 százalékuk dízelmotorral szerelt. Az alternatív hajtások súlya ugyan még mindig kisebb, de növekvő: elektromos autóból 5 százalék, hibridből pedig 3,7 százalék szerepelt a kínálatban. A legnagyobb bővülést az elektromos kategória produkálta: éves szinten 34,3 százalékkal nőtt a kínálatuk.

Érdekesség, hogy a hibridek kínálata az elmúlt egy évben nem nőtt, hanem épp ellenkezőleg: 3,8 százalékkal csökkent. A benzin- és dízelautók aránya ezzel szemben enyhén emelkedett – előbbiek kínálata 5,6, utóbbiaké 7,6 százalékkal bővült egy év alatt.

Mit árul el az életkor és a futásteljesítmény?

A különböző hajtású autók életkora és használtsága között is van különbség. A benzinesek átlagosan 14,1 évesek, míg a dízelek 12,3 évesek. Utóbbiak viszont jóval többet futottak: a dízel járművek átlagos futásteljesítménye 222 ezer kilométer, a benzineseké pedig 157 ezer kilométer – vagyis több mint 40 százalékos eltérés látszik. Ez a használati szokásokat is tükrözi, hiszen a dízel autókat jellemzően hosszabb utakra, intenzívebb igénybevételre használják.

A leggyakrabban hirdetett márkák élén továbbra is a Volkswagen, a BMW és az Opel állnak. Ezeket évek óta stabil kereslet jellemzi, nem véletlen, hogy a sorrend alig változott 2024 júniusa óta. A 10-es listán a legalacsonyabb átlagéletkora a Skodának (10,5 év), míg a legmagasabb a Suzukinak (15,1 év) volt júniusban. A 2024. júniusi adatokhoz képest egyedül a Suzuki életkora csökkent 0,3 évvel. A legnagyobb mértékű emelkedés pedig a BMW esetén következett be, amelynek átlagéletkora 0,5 évvel nőtt.

Hogy alakul ki egy autó végső ára?

A statisztikai elemzésből kiderül, hogy milyen tényezők befolyásolják az autók kínálati árát. Az egyik legfontosabb az állapot: egy újszerű autó átlagosan 26,4, egy kitűnő állapotú pedig 24,7 százalékkal drágább, mint egy normál állapotú. A sérült járművek ára ezzel szemben átlagosan 58,6 százalékkal alacsonyabb. Emellett minden 1000 megtett kilométer 0,2 százalékkal csökkenti az árat. Ugyanakkor a teljesítmény és a motor mérete emelheti az árat: 10 kW többlettel 3,8 százalék , 100 cm³-rel pedig 3,3 százalék árnövekedés figyelhető meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzletrész értékesítése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Román állampolgár foglalkoztatása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Lengyel magánszemélytől vásárolt berendezés ÁFA vonzata

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink