hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hamarosan megnyílnak a pályázati lehetőségek ültetvények telepítésére

  • MTI

Az Agrárminisztérium (AM) tizenötmilliárd forintnyi forrással hirdet pályázatot a Vidékfejlesztési program keretében az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatására – jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca szerdai közleménye szerint.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a pályázattal új gyümölcs- és gyógynövénytermő ültetvények telepítésére, a területekhez tartozó öntözőrendszer kiépítésére, a káros éghajlati hatások csökkentését, illetve kivédését lehetővé tevő jégvédő háló kialakítására és a fagyvédelmi rendszerek kiépítésére lehet támogatást igényelni. Emellett, a pályázat keretében a betakarítást segítő eszközök és gépek beszerzésére is lesz lehetőség. A tervek szerint a hozzájárulás akár 5 ezer hektár új ültetvény létrehozását is segítheti.

Hozzátette, a korábbiakhoz a képest újdonságot jelent, hogy a támogatás az ültetvénytelepítés vonatkozásában az adott területre eső egységköltség formában igényelhető. Ez azt jelenti, hogy az elnyert összeg ültetvénytelepítésre eső részével nem kell számla alapon elszámolnia a kedvezményezetteknek.

A tárcavezető hangsúlyozta, a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint május 24. és augusztus 23. között lesz lehetőség. Az első időszakban beadott sikeres pályázat esetén a nyertesek így akár már az őszi telepítési szezonban elkezdhetik az új ültetvények munkálatait.

Kifejtette, a beruházások költségeinek felét fedező vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet. Az alma és körte ültetvények esetében a támogatás szempontjából nagyságrendileg 12–14 millió forintos hektáronkénti, meggy, szilva és barack ültetvények vonatkozásában pedig 10,5–11,5 millió forintos hektáronkénti kalkulált telepítési költséggel számolhatnak a pályázók. Gyógynövények vonatkozásában az egy hektárra jutó kalkulált telepítési költség fás cserjék esetében 1,1 millió forint, évelők kapcsán 1,5 millió forint, míg a félcserjék vonatkozásában ez az összeg 2,3 millió forint lehet – sorolta a tárcavezető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink