hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Halálos áldozatai vannak a legionáriusbetegségnek egy New York-i kerületben, feltehetően a légkondicionáló berendezések miatt

  • MTI

Öt ember halt meg New York Harlem kerületében, és 14-en kórházba kerültek, miután legionáriusbetegséggel fertőződtek meg – jelentette be hétfőn az egészségügyi hatóság, amely a légkondicionáló berendezésekkel hozza összefüggésbe az eseteket – közölte az MTI.

Összesen 108 esetet erősítettek meg ebben a kerületben – hangsúlyozta a New York-i egészségügyi hatóság, hozzátéve, hogy a légkondicionáló hűtőtornyoknál pozitív eredményt mutattak a baktérium vizsgálatra vonatkozó tesztek.

A legionáriusbetegség (legionellózis) egy súlyos tüdőfertőzés, amelyet a Legionella baktériumtörzs okoz. A fertőzés vízzel vagy légúti úton, a levegőben lebegő mikrocseppeken keresztül történhet. A betegség nem terjed emberről emberre.

A New York-i egészségügyi hatóság emlékeztette az ingatlantulajdonosokat arra, hogy kötelesek gondoskodni légkondicionáló berendezéseik megfelelő karbantartásáról, hogy megakadályozzák a baktériumok szaporodását.

A betegség nevét az első ismert esetekről kapta, amelyek 1976-ban jelentek meg egy philadelphiai szállodában, ahol az American Legion veteránszövetség tartott konferenciát. Akkor 34 ember halt meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

3 gyerekes anyák szja-kedvezményre való jogosultsága

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vámraktáras beszerzés és értékesítés

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink