hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Folytatódik a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program

  • MTI

Idén 15 milliárd forint kerettel folytatódik a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program (NBT), a feltételeket a tárca honlapján ma közzéteszik – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Mach-Tech ipari kiállítás megnyitóján.

A nemzetgazdasági tárca 2015-ben indította a programot, akkor 14, tavaly 35 nagyvállalat kapott támogatást. A tavalyi eredeti 15 milliárd forint keretet 25 milliárd forintra emelték, s az idén is nyitottak a keret növelésére az államháztartás helyzetének függvényében – közölte a miniszter.

Varga Mihály szerint a magyar iparban további lehetőség van arra, hogy lendületet adjon a gazdaságnak, munkahelyeket tartson meg és hozzon létre. Rámutatott arra, hogy a digitalizáció hozzájárul a hatékonyság növeléséhez.  Felmérések szerint Németországban a munkahelyek 10 százalékát érinti majd modernizáció, Magyarországon hasonló arány várható. A digitalizáció 300-400 ezer munkahelyet érinthet majd, és azon kell gondolkodni, hogyan lehet innovatív megoldásokkal továbbra is megadni a munkalehetőséget – tette hozzá Varga.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU két tagállama közötti adózás

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink