hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fogyasztóvédelmi ellenőrzések – a "nyunyókák" mind megfeleltek

  • MTI

Folyamatosak a gyerekek biztonságát szolgáló fogyasztóvédelmi ellenőrzések, a gyereknaphoz időzítve idén is célzott laboratóriumi vizsgálatokat végzett a fogyasztóvédelem – közölte Facebook-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap, a gyermeknapon.

Schanda Tamás a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta, hogy idén eddig több mint 140 ezer babát és plüssfigurát ellenőriztek a vámhatáron, és mintegy 350 termék árusítását nem engedélyezték.

Az idei célzott vizsgálatokban 41 játékot ellenőriztek, amelyeknek mintegy felét, 20 terméket ki kellett vonni a forgalomból, mert egészségre veszélyes összetevőt tartalmaztak vagy az apró részek fulladást okozhattak volna – ismertette.

Hozzátette: az ellenőrzött 38-féle, három év alattiaknak szánt gyermekgondozási termékek közül csak egy cumitartó nem felelt meg az előírásoknak, a „nyunyókákat” pedig kivétel nélkül megfelelőnek találták a szakemberek.

A vizsgálatban a hazai gyártók termékei mind biztonságosak voltak – emelte ki az államtitkár, aki szerint ez azt bizonyítja, hogy megéri magyar terméket venni.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Union belüli jövedelem adózása, árfolyama?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink