hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Figyelem, változik a nemzetközi vonatok kiindulási pontja és célállomása!

  • MTI

Karbantartást végeznek a budapesti Keleti pályaudvaron és a Kőbánya-felsőig tartó szakaszon mától július 7-ig, emiatt változik több vonat menetrendje, útvonala és végállomása.

A Mávinform tájékoztatása szerint a hétvégén a Tulipán InterCity a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatiból indul, a Holló InterCity pedig oda érkezik. A Budapest, Békéscsaba és Lőkösháza közötti nemzetközi és belföldi InterCity vonatok, továbbá a belföldi gyorsvonatok is a Nyugati pályaudvarról indulnak és oda érkeznek. A hétvégén a hatvani, a nagykátai és a sülysápi elővárosi személyvonatok nem járnak.

A változás a nemzetközi vonatokat is érinti. Ma és vasárnap a Budapest-Szob-Párkány útvonalon közlekedő EuroCity vonatok a Keleti pályaudvar helyett a Nyugatit használják. A Hortobágy nemzetközi EC vonatpár a Keleti pályaudvar érintése nélkül közlekedik, Kelenföldön lehet fel- és leszállni.

Hétfőtől péntekig, majd 26-tól 30-áig, továbbá július 3-tól 7-éig a Budapest-Hatvan és a Budapest-Újszász-Szolnok vonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A gödöllői és a munkanapi sülysápi személyvonatoknak a Keleti pályaudvar helyett Kőbánya-felső lesz a kiinduló és a végállomásuk.

Hétfőtől július 7-éig a Budapest és Kelebia közötti személyvonatok végállomása Kőbánya-Kispest lesz a Keleti pályaudvar helyett.

A vasúttársaság arra kéri utasait, figyeljék az állomásokon elhelyezett hirdetményeket és útbaigazító táblákat, térképeket, valamint a hangos utastájékoztatást. A módosított menetrend a MÁV-csoport (www.mavcsoport.hu) honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Továbbá az utasok tájékozódhatnak a Vonatinfó alkalmazásban és a Mávdirekt telefonos ügyfélszolgálatánál is, a +36 (1) 3-49-49-49-es telefonszámon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Térítésmentes átadás civil szervezet

Pölöskei Pálné

adószakértő

Számviteli beszámoló

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink