hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Figyelem, százmilliókat hagytak a pórul járt betétesek az OBA-nál!

  • MTI

Január 1-jén megkezdte működését a Quaestor és a Hungária kötvényesek kárrendezését végző Kárrendezési Alap – mondta Kiss Krisztina, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető igazgató-helyettese. Azoknak a Quaestor-kötvényeseknek nincs teendőjük, akik korábban a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapjához igényüket határidőben benyújtották. Kérelmük az új alaphoz kerül, erről levélben kapnak tájékoztatást. Az új igénylők pedig február 15-éig nyújthatják be kérelmüket.

Az Országgyűlés 2015. december 15-én új törvényt fogadott el a Quaestor-károsultak helyzetének rendezésére, amely az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi észrevételei alapján az érintettek körének meghatározása mellett a kártalanítás mértékén is változtatott. A törvény alapján létrejött Kárrendezési Alap azoknak a károsultaknak nyújt segítséget, akiknek olyan befektetési szolgáltató okozott kárt, amelyik a brókerjelleget kihasználó cégcsoport kötvényét értékesítette. A károsultak az új alaphoz nyújthatják be kárrendezés iránti kérelmüket, amelyet azonban a Quaestor-károsultaknak nem kell ismételten benyújtaniuk.

A Kárrendezési Alap 2016. március 31-éig megvizsgálja a kérelmek jogosságát, megállapítja a kárrendezés összegét, erről tájékoztatja az ügyfelet, akinek 30 nap áll majd rendelkezésére az igény visszavonására, ha saját maga akarja érvényesíteni a követelését – ismertette az OBA ügyvezető igazgató-helyettese.

Kiss Krisztina kérdésre válaszolva elmondta: a Buda-Cash Brókerház és a Hungária Értékpapír ügyfeleitől tavaly beérkezett igények kifizetése azt követően kezdődhet meg, ha a felszámolótól megérkeznek a kártalanításhoz szükséges tényleges adatok. Ez napokon belül várható.

Az OBA idén arra készül, hogy a kártalanítás eddigi tapasztalatai alapján előterjesztést készítsen a kárrendezés egyszerűsítésére – tette hozzá Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a fogyasztói tudatosság minden esetben elengedhetetlen, az intézmény az ügyfél-tájékoztatás erősítésével kíván ehhez hozzájárulni.

További idei feladat lesz az OBA-nál, hogy az uniós irányelvet átültetve differenciált kockázatalapú díjfizetést vezessenek be, azaz aki kockázatosabb tevékenységet végez, az ennek arányában fizessen be az OBA-ba, ennek alkalmazása az év közepétól várható – ismertette Fekete-Győr András.

Tóth István, az OBA kommunikációs igazgatója beszámolt arról, hogy a szervezet 2015-ben a DRB Bankcsoportnál 71 435 betétest kártalanított 104,4 milliárd forint értékben. Hozzáfűzte, hogy a bankcsoportnál eddig 1694 ügyfél nem vette fel 359 millió forint értében a kártalanítást. Az előző évben, 2014-ben hat hitelintézet kártalanítását végezte az OBA, ezzel összefüggésben 1709 betétes 306 millió forint értékben nem élt a lehetőséggel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink