hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fékeződik a BMW nyeresége

  • MTI

A BMW a nyereség további csökkenésére számít az idén, de más gépkocsigyárakkal ellentétben nem tervez elbocsátásokat, hanem következetesen törli a kínálatból a kevéssé keresett modelleket.

A gyár a fejlesztés erőteljes digitalizációjával és az értékesítés áramvonalasításával a következő 4 évben 12 milliárd eurót akar megtakarítani – mondta Harald Krüger vezérigazgató szerdán Münchenben.

Nicolas Peter pénzügyi igazgató elégedetlen volt a cég tavalyi eredményeivel, a BMW több autót adott ugyan el, de bevétele enyhén, 97,5 milliárd euróra csökkent. Az új WLTP emissziós szabványra való átállással összefüggő árengedmény-háború, az Egyesült Államokban gyártott BMW-kre kivetett kínai büntetővámok, a visszahívások és a nagyvolumenű beruházások következtében az adózás előtti eredmény 8 százalékkal 9,8 milliárd euróra, a nettó nyereség pedig 17 százalékkal 7,2 milliárd euróra esett.

A vállalat az idén is ellenszéllel küzd. Csak az emelkedő nyersanyagárak és az erős euró több mint fél milliárd euróval terheli meg a céget, miközben folyamatosan be kell ruházni új modellekbe, elektromos autókba és az önvezető gépkocsikba.

Ezért az adózás előtti eredmény szabályozatlan Brexit és vámemelések nélkül is előreláthatólag lényegesen el fog maradni a tavalyitól – mondta a pénzügyi igazgató.
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Szochokedvezmény közfoglalkoztatási jogviszonyban

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Bizalmi vagyonkezelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X