hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elszaporodtak a vadak a Balaton körül

  • MTI

Ismét az agrártárcához fordul a Balatoni Szövetség (BSz), mert továbbra sem születtek meg azok a törvényben rögzített szabályok, amelyek a belterületen élő, illetve ott felbukkanó vadakra vonatkozó vadgazdálkodást szabályoznák – mondta Balassa Balázs, a szervezet elnöke, Szigliget független polgármestere az MTI-nek csütörtökön.

A BSz már tavaly év elején a földművelésügyi miniszterhez fordult a Balaton körül elszaporodott vadak miatt, hiánypótló jogalkotást, valamint vadvédelmi szolgálat létrehozását kérve. Ez utóbbi legfontosabb teendője a belterületeken felbukkanó vadak befogása, valamint a lakosság tájékoztatása lenne.

„Előrelépés nem történt az ügyben, pedig országos problémáról van szó” – hangsúlyozta Balassa Balázs.

A probléma egyebek mellett abból adódik, hogy a vadásztársaságoknak nincs hatáskörük belterületen vadgazdálkodást folytatni, az önkormányzatoknak pedig eszközük és lehetőségük a vadak befogására, majd eltávolítására a lakott területről.

A BSz elnöke elmondta, évek óta egyre nagyobb gond a kiemelt üdülőövezetben a vaddisznók túlzott elszaporodása, és belterületen való jelenléte, de az utóbbi időben több jelzés érkezett az önkormányzatoktól szarvasok által okozott károkról, illetve egyre nagyobb probléma a rókák elszaporodása.

Beszámolt arról is, hogy tavaly fórumokat szerveztek szakértők, hatóságok meghívásával, hogy meghatározták ki, mit tehet a megoldás érdekében. Az önkormányzatok feladata az volt, hogy szükség esetén új helyi rendeltek alkotásával bírják rá az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosait területeik rendbetételére, a lakosságot és a nyaralókat pedig tájékoztassák, miért nem szabad etetni a vadakat.

Az önkormányzatok jelentős része megtette a szükséges lépéseket, de a hatáskörükön túlmutató intézkedések hiánya miatt ez nem hozott és nem is hozhat megnyugtató megoldást – fogalmazott a BSz elnöke.

Kondor Géza, Révfülöp független polgármestere az MTI-nek elmondta, a régi mezőgazdasági üzemek megszüntetését követően, körülbelül tíz éve kezdett elszaporodni a vaddisznó a Balaton környékén, és most már nemcsak bejár, hanem be is költözött a lakott területekre. Sőt, a szaporulat egy része nem is ismeri az erdőt, jól érzi magát a tóparti nádasok rejtekében, ahol víz, dagonya, búvóhely, és a környező kertekben élelem is akad bőven – tette hozzá.

A vaddisznók a környéken eddig kétszer kaptak össze kutyával, embert nem bántottak, de nem normális állapot, hogy vaddisznókondákkal találkozhatnak a játszani, szórakozni induló gyerekek, vagy hogy feltúrják már a kikötő melletti rózsakertet is az állatok – fogalmazott a polgármester, aki arról is beszámolt, hogy az ábrahámhegyiekkel együtt megelégelték a lakossági panaszokat – hiszen a megoldására nincs ráhatásuk –, ezért továbbítják azokat a megyei kormányhivatal illetékes hivatalába. Az elmúlt két hónapban több tucat levelet küldtek tovább – mondta.

A polgármester közölte: mivel előfordult, hogy valaki mérgezett krumplival akarta megoldani a problémát, felhívják a figyelmet arra, senki ne próbálja megmérgezni az állatokat, mert a pusztulásuk előtti elejtés után a méreg bekerülhet az élelmiszerláncba.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink