hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elmagyarázzák az adózást középiskolásoknak

  • MTI

Már harmadik „tanévét” kezdi meg idén szeptemberben a Jövő tudatos adózói program. A kezdeményezést a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete indította el 2016 őszén. A szervezet önkéntes oktatónak jelentkező tagjai ingyenes adózási előadásokat tartanak a programra jelentkező középiskolákban.

Az Adótanácsadók Egyesülete 2016 novemberében tartotta meg első rendhagyó osztályfőnöki óráját „A jövő tudatos adózói” társadalmi-felelősségvállalási programjának keretében. Az elmúlt 2 tanévben több mint 100 középiskolában 150 előadáson 5000 diákot ért el az egyesület. Mivel a szervezet országosan működik, az önkéntesek is az ország különböző pontjain élnek, így bármely településről jelentkezhetnek iskolák. Míg a program első évében „csak” egy tucat városban járt a program, a tavalyi tanévben már 30 településen találkozhattak a diákok adózási ismeretekkel.

A program célja, hogy a munka és a vállalkozás világába lépő fiatalok értsék, hogy miért van szükség adózásra, mik a kötelességeik, de azt is, hogy milyen jogaik, lehetőségeik vannak. „Hiszünk benne, hogy ha az emberek értik az adórendszert, tudják az adózás értelmét, akkor könnyebben és becsületesen fogják teljesíteni az ezzel kapcsolatos feladataikat, tudatosabban készülnek a vállalkozói létre, bátrabban kérik számon munkáltatóikon a kötelezettségeik betartását. Ezzel hosszútávon csökkenthető a feketegazdaság és az adócsalás.” – emelte ki Siklós Márta, az egyesület alelnöke, a program ötletgazdája és koordinátora.

A szervezet a tematika és az előadások összeállításánál figyelt arra, hogy gyakorlatias információkat adjanak át a diákok számára érthető módon. A második évben már hat előadás közül választhattak az érdeklődők, melyek az adózás értelméről, szükségességéről, a munkavállalási formákról, a munkához és a vállalkozásokhoz kapcsolódó adókról és az áfáról szólnak. Mindegyik érinti az adminisztrációs feladatokat például az ügyfélkaput vagy az elektronikus adóbevallást.

Az előadásokat szívesen fogadták a diákok és a tanárok, melyről az órák után leadott értékelések tanúskodnak. Ugyanis a szervezet minden hallgatót arra kér, hogy egy űrlapon értékeljék munkájukat. A 2017-18-as tanévben 2168 kérdőív érkezett vissza, melyek alapján a megtartott előadásokat összességében jónak (4,09) tartják a válaszadók. E visszajelzések megerősítették az egyesület szándékát, hogy a 2018/19-es tanévben is továbbviszi a programot.

Az Adótanácsadók Egyesületének tagjai – mint minden szervezeti feladatukat, tisztségüket – a Jövő tudatos adózói programban való ismeretterjesztést is térítésmentesen végzik, társadalmi munkában látják el. A szervezet a beszedett tagdíjból fedezi a program költségeit, így azok a tagok is hozzájárulnak a megvalósításához tagdíjuk befizetésével, akik az oktatást egyelőre még nem vállalták. Mindezt azzal a meggyőződéssel teszik, hogy egy fenntartható társadalom feltétele, hogy mindenki járuljon hozzá a költségekhez.

Az előadások címei és rövid leírásuk elérhető a szervezet honlapján, az érdeklődők jelentkezését az [email protected] e-mailcímen várja a szervezet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink