hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csúcsfizetés kell a bádogosoknak – közölte egy szakmai szervezet

  • MTI

Kevés a bádogos Magyarországon, sokan vállalnak külföldön munkát, a szakmai szervezet szerint pedig csak jelentős béremeléssel, 600 ezer forint körüli havi átlag nettóval lehetne a szakembereket Magyarországon tartani.

Az Épületszigetelők, Tetőfedő, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) szerdai közleményében ismertette, hogy a bádogosok átlagos havi nettó fizetése 300-400 ezer forint között mozog, a szakmunkások azonban Ausztriában nettó 800 ezer forintnak megfelelő eurót kapnak havi átlagban, ami az ingázás pluszköltségeivel együtt is vonzó alternatíva.

A kivándorlás nem az egyetlen probléma, emellett magas a szakemberek átlagéletkora, mivel nincs utánpótlás.

Az ÉMSZ szerint a helyzet súlyosságát mutatja, hogy idén nappali képzésben 11 tetőfedő és 3 bádogos végez, építmény-szigetelő pedig egy sem. Miközben a tetőfedő és bádogos szakmáknál évente, országosan körülbelül 400, az építmény-szigetelőknél pedig 300 új szakemberre lenne szükség.

A szövetség úgy véli, hogy az utánpótlás hiányának kezeléséhez részben a szakoktatás reformjára, részben pedig a szakmák népszerűsítésérére van szükség. Előbbinél megjegyezték, fontos, hogy a nappali képzés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a felnőttoktatás, amelybe a szövetség szerint be kell vonni az építőipari cégeket is. Utóbbinál pedig példaként említették, hogy az ÉMSZ egész évben részt vesz a vidéki és fővárosi pályaválasztási kiállításokon, ahol gyakorlati bemutatókkal és információs standdal várja a fiatalokat. Ezen felül a szövetség indítja minden második évben a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságára a magyar csapatot. A versenyt tavaly Rigában, jövőre pedig Pekingben rendezik meg, az ÉMSZ most azért lobbizik, hogy a világbajnokság helyszíne 2022-ben Budapest legyen.

Az Épületszigetelők, Tetőfedő, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége 31 évvel ezelőtt alakult, a szövetségnek 212 rendes tagja van, ebből 173 kivitelező cég. A kis- és középvállalkozói szektorból az ÉMSZ-ben a 1-10 embert foglalkoztató mikrovállalkozásnak tekinthető tetőfedő, bádogos, ács cégek és a 100 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató szigetelő vállalkozások vannak jelen.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Védelmező személybiztosítás adózása

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Biztosítási adó sávváltozás 2024

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Átalányadós továbbszámlázása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink