hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csökkenne a gazdák uniós támogatása – tiltakozó miniszterek

  • MTI/Adózóna

Közös nyilatkozatot fogadtak el az Európai Bizottság agrártámogatásokat hátrányosan érintő javaslatának visszavonása érdekében a visegrádi négyek országcsoport, valamint Bulgária, Szlovénia és Románia agrárterületéért felelős miniszterei szerdán Varsóban.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter telefonon számolt be az MTI-nek a lengyelországi agrárminiszteri csúcstalálkozón kialakult álláspontról. Úgy fogalmazott: az Európai Bizottság „lopakodó üzemmódban” próbálja a gazdák pénzét megcsapolni, és a közös agrárpolitika terhére oldaná meg a gazdáktól teljesen független, a migránsválság miatt kialakult helyzetet.

A magyar szaktárca álláspontja szerint a támogatási rendszerek egyszerűsítésére hivatkozva a bizottság „ügyesen becsempészett” módosításokkal állt elő, hogy a gazdák uniós forrásainak csökkentésével, a támogatások átcsoportosításával oldja meg a migránshelyzetet. Ez azonban sérti a nemzeti érdekeket – szögezte le Fazekas Sándor –, elfogadhatatlan, hogy a gazdák a migránsválság terheit viseljék.

A szerdán elfogadott nyilatkozat lényege, hogy a Közös Agrárpolitika forrásait ténylegesen a gazdák kapják, és vidékfejlesztési forrásokból csak azok a társadalmi-gazdasági és demográfiai változások okozta válsághelyzetek kezelése finanszírozható, amely közvetlenül az uniós gazdák helyzetét érinti – fejtette ki Fazekas Sándor.

A visegrádi országok agrártárcáinak vezetői továbbá megegyeztek egy munkabizottság létrehozásában a földforgalom szabályozásával kapcsolatban, hogy megvédjék az adott ország termőföldjeit, a spekulánsoktól – ismertette.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink