Csaknem 10 millió angliai és walesi nyugdíjastól tervezik megvonni a fűtési segélyt

  • MTI

A munkáspárti brit kormány ellen szavaztak szerdán a párt éves kongresszusának küldöttei a nyugdíjasok téli fűtési segélyeinek tervezett megvonása miatt.

Rachel Reeves pénzügyminiszter nemrégiben váratlanul bejelentette, hogy a kormány már idén megvonja a nyugdíjasok többségétől az eddig évente automatikusan folyósított téli fűtési segélyt, és ezentúl csak azok folyamodhatnak ezért a juttatásért, akik megfelelnek a rászorultsági kritériumoknak.

Az intézkedés hozzávetőleg 10 millió angliai és walesi nyugdíjastól vonja meg a fűtési segélyt, amelynek éves összege háztartásonként rendszerint 200-300 font (95-142 ezer forint).

A lépés – amely nem szerepelt a Munkáspárt választási programjában – óriási felháborodást keltett a párttagságon és a Munkáspárthoz szorosan kötődő szakszervezeti mozgalmon belül, és a legnagyobb brit szakszervezet, a Unite a többi érdekképviseleti szervezet támogatásával szavazást kezdeményezett a Liverpoolban zajló éves Labour-kongresszuson.

Az indítványt, amely a fűtési segély megvonásáról hozott döntés visszavonására szólítja fel a kormányt, a küldöttek többsége elfogadta.

A munkáspárti kongresszus szerdai zárónapján tartott szavazás eredménye nem kötelező erejű a kormányra nézve, jelentősége mégis kirívó, mivel a voksolást kezdeményező szakszervezeti mozgalom a Munkáspárt első számú politikai szövetségese és anyagi támogatója. A párt maga is a szakszervezetek kezdeményezésére jött létre 1900-ban, és a Labour irányító testületeinek megválasztásában az érdekképviseleteknek mai is közvetlen és központi szerepük van.

A nyugdíjasok fűtési segélyének megvonásáról szóló indítványt a londoni alsóház még a kongresszus előtt kényelmes többséggel megszavazta. A szakszervezeti kezdeményezésre tartott szerdai kongresszusi szavazás ugyanakkor az elsöprő júliusi választási győzelem után hatalomra került munkáspárti kormány első komoly politikai veresége.

Rachel Reeves pénzügyminiszter azzal érvel, hogy az előző, konzervatív párti kormány 22 milliárd fontos fedezetlen közfinanszírozási köztelezettségekkel adta át az államkasszát, és emiatt át kell rendezni a közkiadások elsőbbségi sorrendjét.

A munkáspárti kormány 1,5 milliárd font megtakarítást vár a nyugdíjasoknak eddig folyósított téli fűtési segély megvonásától.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kata választása szüneteltetés alatt

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink