hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Budapesten lesz a Nemzetközi Beruházási Bank székhelye

  • adozona.hu

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) magyarországi székhelye várhatóan 2019 második felében nyílik meg, a tervek szerint a teljes központ két-három éven belül települ Magyarországra – emelte ki Varga Mihály Nyikolaj Koszovval, a pénzintézet elnökével folytatott megbeszélését követően a PM közleménye szerint.

A magyar piacon már eddig is aktív bank közvetlen jelenléte tovább bővíti a magyar vállalatok rendelkezésére álló pénzügyi forrásokat, és Budapest a közép-kelet-európai térség egyik legjelentősebb pénzügyi központjává válhat – jegyezte meg a pénzügyminiszter.

Varga Mihály az elmúlt év egyik legjelentősebb pénzügypolitikai hírének nevezte a Nemzetközi Beruházási Bank székhelyének Budapestre költözését. A pénzintézet kormányzótanácsa tavaly decemberben hozott erről határozatot, a megállapodás aláírására pedig még januárban sor kerülhet – közölte a PM.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink