hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bővül a Széchenyi Kártya Program: duplájára nőtt a forgóeszközhitel

  • MTI

Mostantól akár 50 millió forint összegben igényelhető Széchenyi Forgóeszközhitel az eddigi 25 millióval szemben. A hitel összege 1 millió forinttól 50 millió forintig 100 000 forintonként emelkedhet – közölte a programot működtető Kavosz Zrt.

A társaság felidézte, hogy a hitelhez nyújtott kamattámogatás mértéke az év elején 2 százalékról 3 százalékra emelkedett, melynek eredményeként a hitel  – rekord alacsony kamat (évi nettó 2,91 százalék) mellett – akár tárgyi biztosíték nélkül is igényelhető. A megemelt kamattámogatással a vállalkozások 170 ezer forint költséget takaríthatnak meg egy 10 millió forint hitelösszegű, 3 éves futamidejű Széchenyi Forgóeszközhitelnél.

A Kavosz tájékoztatott arról is, hogy a Széchenyi Kártya Program keretében már több mint 900 településen juthatnak költségmentes hitelhez a fagykárt szenvedett agrárvállalkozások. A "fagykáros" Agrár Széchenyi Konstrukcióval az állam a 4 százalékos kamat- és kezesidíj-támogatáson felül további, akár teljes hiteldíj-támogatást nyújt.

A közlemény szerint a Széchenyi Kártya Program keretében 2016 első nyolc hónapjában 15 százalékkal több hitelügyletet hagytak jóvá, több mint 30 százalékkal magasabb szerződött hitelösszegben az előző év azonos időszakához képest. A program termékeit mostanáig több mint 319 ezer vállalkozó igényelte, csaknem 250 ezer kártyát adtak át, a kihelyezett hitelösszeg pedig elérte a 1670 milliárd forintot. Az átlagos hitelösszeg az idén létrejött ügyek alapján 9,5 millió forint.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Teljesítésigazolás

Nagy Norbert

adószakértő

Számla kérés cég nevére

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 március
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close