További témák

Bekeményít a Ryanair, ha folytatódnak a sztrájkok

  • adozona.hu

Elbocsátásokat helyezett kilátásba az ír Ryanair diszkont légitársaság a német piacon, ha a személyzet tovább sztrájkol.

A fapados légitársaságnál is dolgozó pilótákat tömörítő Vereingung Cockpit, illetve a légiutas-kísérőket képviselő Verdi szakszervezet szerdára hirdetett munkabeszüntetést Németországban a kollektív szerződéssel kapcsolatos vita miatt.

Az ír diszkont légitársaság közölte, hogy a szerdára tervezett 400 németországi járatából 150-et törölt.

A vállalat szerint ezek a sztrájkok csak arra jók, hogy rombolják a Ryanair üzletét a német piacon, és ennek következményeként elbocsátásokat jelenthetnek be a német másodlagos repülőtereken.

A szakszervezetek arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a légitársaság nem veheti alapul a német munkavállalóknál a korábban a spanyol, ír és olasz szakszervezetek által aláírt kollektív szerződést, mert abból számos lényeges pont hiányzik.

Hozzátették, hogy az 1984 óta működő Ryanairnél most először megkötendő kollektív szerződésről szóló vitában már régóta sürgetik közvetítők bevonását, de a társaság továbbra is elzárkózik a méltányos megállapodás felé mutató javaslatoktól és "időhúzásra játszik".

A Ryanair augusztusban történelme legnagyobb munkabeszüntetését volt kénytelen elszenvedni két napon is. A svéd, ír, belga, spanyol, portugál és olasz dolgozók sztrájkja miatt mintegy 400 járatot kellett törölni mindkét sztrájkkal érintett napon. Az ír, a spanyol és az olasz szakszervezetekkel már megállapodtak az új kollektív szerződésről.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Ha most fizet elő a szolgáltatásra, akkor az Adózóna előfizetési csomag részeként garantáltan megkap 5 iratmintát, amelyet az Adózóna legfrissebb kiadványából, a GDPR – Munkaügyi iratminta csomagból szakértőink választottak ki önnek. Az akció feltételei a 2018. augusztus 23-tól 2018. szeptember 30-ig megrendelt, és 2018. október 10-ig befizetett előfizetésekre vonatkoznak.
Részletek »

* A termékek külön megvásárlása esetén fizetendő ár.
** Az Adózóna.hu előfizetése után három személynek jár 2-2 kreditpont, amelyet elszámolhat a szakképzésébe. A kreditpontok kedvezettjeinek nevét és regisztrációs számát a rendeléskor megadott adatokkal a befizetés után kiküldött számlán tüntetjük fel.


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egyesület által magánszemélynek átadott eszköz

Pölöskei Pálné

adószakértő

Innovációs járulék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Eredménytartalék után fizetett kamat

Pölöskei Pálné

adószakértő

2018 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X