hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Befejeződött az országos szúnyogirtási program

  • MTI

Az augusztus harmadik hetében végrehajtott munkálatokkal véget ért az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által koordinált idei országos szúnyogirtási program – közölte honlapján az OKF.

A tájékoztatás szerint, június elejétől 714 ezer hektáron 956 településen hajtottak végre légi- és földi-, kémiai- vagy biológiai szúnyoggyérítést a szakemberek.

Az országos program utolsó hetében a Balaton, a Tisza-tó és a Velencei-tó térségében nagy területen gyérítették a szúnyogokat.

A Duna mentén a Szigetközben, Budapesten és Dunaújváros térségében zajlottak kezelések, ezen kívül Csongrád megyében volt teljes körű szúnyoggyérítés.

Részleges kezeléseket végeztek Szolnok környékén, Veszprém, Baranya és Tolna megyében, valamint a korábban elhalasztott munkát pótolták Debrecenben.

Emlékeztetnek arra: az elmúlt hónapokban több alkalommal is előfordult, hogy a kedvezőtlen időjárás – viharok, esőzés, rendkívüli hőség – felborította az ütemtervet, azonban az elmaradásokat mindenhol rövid időn belül pótolták.

A katasztrófavédelem az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is fogadta az állampolgárok és a települési önkormányzatok igényét szúnyoggyérítésre. A kérések jelentős hányada megalapozott volt, így ezek a területek is bekerültek az országos programba.

Az önkormányzatok a központi finanszírozású programot követően továbbra is végezhetnek szúnyoggyérítést.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink