hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nehéz helyzetbe hozhatja a kórházakat az orvosi kamara bérjavaslata

  • lapszemle

Akár a jelenlegi teljes magyar fekvőbeteg-ellátásra fordított finanszírozási keretet felemésztheti, az alacsony jövedelmű szakmai portfólióval működő kórházakat pedig akár végleg parkolópályára állíthatja a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által javasolt orvosi bértábla – írja a napi.hu.

Kedden hozta nyilvánosságra a MOK az osztrák mintára kidolgozott orvosi bértábla javaslatát, amely szerint a közszolgáltatást végzők bruttó alapbére 688 ezer és 2 millió forint között szóródna, a szakmában eltöltött időtől és a szakorvosi képzettségtől függően. A köztestület az osztrák orvosi bértábla 70 százalékát célozta meg, és véleményük szerint ilyen fizetések mellett felszámolhatóvá, sőt megtilthatóvá válna a hálapénz.

A bértábla bevezetésének költségvetésre gyakorolt hatásáról nem szól a MOK, de a hazai orvosok jelenlegi kor-összetételét figyelembe véve a javaslat forrásigényét Bodrogi József egészségügyi közgazdász 300-500 milliárdra becsülte a Magyar Nemzetnek, a bértábla javaslatot kidolgozatlan blöffnek minősítve.

A teljes cikk itt olvasható.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Alanyi mentes katás külföldi szolgáltatásnyújtása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfa, EU

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bérkiegészítés (háziorvosi szakdolgozó) II.

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 február
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close