hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Bajban az allergiások! Sok parlagfűpollen lesz idén

  • MTI

Jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie idén annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A főigazgató mindezt azzal magyarázta, hogy az időjárás kedvez a növény fejlődésének, így már elkezdődött a parlagfű virágzása és ezzel együtt a pollenképződés is.

Gyuricza Csaba hozzátette, a parlagfű a megművelés alatt álló területeket veszélyezteti, Magyarországon pedig több mint 4 millió hektár szántóterület található. Kiemelte, hogy a gyérítés a földhasználók, földtulajdonosok feladata.

Példaként említette, hogy a parlagfűre érzékenyek számára már légköbméterenként 30-40 pollen is problémát okoz, egy igazán fertőzött időszakban azonban a pollenek száma légköbméterenként 700 és 800 között mozoghat.

A főigazgató a Kossuth rádió 180 perc című műsorában felidézte, hogy július 1-jén indult az országos parlagfű felderítés, amelyben a többi között az Országos Rendőr-főkapitányság is részt vesz, helikopterek segítségével.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink