hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Átverés online hirdetésekkel

  • adozona.hu

Vádemelést javasolnak a kiskunfélegyházi rendőrök egy jászkiséri férfi ellen, aki online hirdetésekkel 150 embert csapott be – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A tájékoztatás szerint a 25 éves férfi 2024-ben álneveken regisztrált több internetes portálon, és a tetőcsomagtartótól a váltóig, a lökhárítótól a ködlámpáig mindenféle alkatrészt kínált eladásra. A vevők a termékek kifizetését követően azonban többé már nem tudták elérni.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitánysághoz érkezett első feljelentést követően a nyomozók rövid időn belül kiderítették, hogy a férfi országszerte szedte áldozatait. Társai is voltak, akik több banknál nyitottak olyan számlákat, amelyekre az áldozatok a tőlük kicsalt pénzt utalták.

A nyomozók a begyűjtött adatokat elemezve végül 150 sértett személyt azonosítottak.

A csalásokkal gyanúsítható férfit 2025. május 27-én fogták el, és vették őrizetbe. Az is kiderült, hogy a bankszámlák megnyitásában kilenc társa segédkezett. Őket pénzmosással gyanúsítják – áll a közleményben.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság munkatársai a gyanúsítottak ellen vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi adomány Nonprofit Kft.-nek

Lucz Zoltánné

adószakértő

BEV_J02 NAV – bevallás

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Nyugdíjas ügyvezető bejelentése

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink