hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Alkotmányellenes, ha első- és másodfokon ugyanaz a kormányhivatal jár el

  • MTI

Nem kötelezheti a jogalkotó az elsőfokú határozatot hozó közigazgatási szervet a másodfokú eljárás lefolytatására, kivéve, ha az adott szerven belül működik erre hatáskörrel rendelkező külön fórum – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) ma közzétett döntésében.

A konkrét ügyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája fordult az Ab-hoz, mert álláspontja szerint sérti a jogorvoslathoz való jogot, hogy az előtte folyó ügyben első fokon a Pest Megyei Kormányhivatal döntött, majd (a jogszabály előírásainak megfelelően) a másodfokú eljárásban - azaz a saját döntése elleni fellebbezés elbírálásakor - szintén.

Az Ab az esettel kapcsolatban kiemelte: a jogorvoslathoz való jog olyan alkotmányos alapjog, amely azt kívánja meg, hogy az érintett a jogát vagy jogos érdekét befolyásoló érdemi határozat felülvizsgálatáért más szervhez, vagy azonos szerv magasabb fórumához fordulhasson. Az alaptörvény minden esetben megköveteli, hogy a jogorvoslati jog által nyújtott jogvédelem hatékony legyen, ténylegesen érvényesüljön és képes legyen a döntés által okozott sérelem orvoslására.

Az Ab szerint a közigazgatási hatáskörök ésszerűsítése, a költséghatékonyan működő szolgáltató állam megteremtése szükségessé teheti a közigazgatási intézményrendszer átalakítását. Az Országgyűlésnek és a kormánynak széles körű szervezetátalakítási jogosítványai vannak, ezek azonban nem korlátlanok, csak az alaptörvény keretei között érvényesíthetők. A közigazgatási szervezetrendszeren belüli fellebbezésre is vonatkoznak a jogorvoslatot érintő alaptörvényi követelmények. Ha egy jogszabály úgy rendelkezik, hogy mind első, mind másodfokon ugyanaz a kormányhivatal jár el, akkor ez a szabályozás sem a más szervhez, sem pedig az azonos szerv magasabb fórumához fordulás alaptörvényi követelményét nem teljesíti.

Az Ab kimondta: a konkrét ügyben támadott szabályozás ellentétes a jogorvoslathoz való joggal, mivel egyes környezetvédelmi tárgyú ügyekben folytatott fellebbezési eljárások esetében nem teljesíti a más szervhez, vagy az azonos szerv magasabb fórumához fordulás követelményét. Ezért az Ab megsemmisítette az alapügyben alkalmazott kormányrendelet támadott rendelkezését, amely egyes ügyekben az első fokon eljáró Pest Megyei Kormányhivatalt jelölte ki a fellebbezés elbírálására jogosult szervként is, továbbá megtiltotta alkalmazását.

A határozat teljes szövege ITT olvasható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink