hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Agrárlogisztikai központ épül Bonyhádon

  • MTI

Agrárlogisztikai központ épül 450 millió forintos beruházással Bonyhádon, a létesítményben évi 3000 tonna gyümölcsöt tudnak majd tárolni.

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program százszázalékos támogatásából megvalósuló projekt keretében 1115 négyzetméteres előkészítő, hűtő és csomagolóüzem épül, a beruházás 2018 őszére fejeződik be - mondta Énekes Andrea, a bonyhádi önkormányzat pályázati referense az MTI-nek.

Az önkormányzat tizennégy, olyan gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozással kötött megállapodást, amelyek igénybe vennék a központ szolgáltatásait. A hűtőház napi három kamionnyi áru tárolását teszi majd lehetővé, az évi háromezer tonna gyümölcsöt a hűtőházi tárolás mellett osztályozzák és csomagolják is – tette hozzá.

Az agrárlogisztikai központ fogadja be a városban tervezett, öthektáros üvegházi kertészetben termő zöldségeket is; a két üzem együtt 60-65 embernek ad majd munkát.

A fejlesztést az indokolja, hogy a térségben jelentős zöldség- és gyümölcstermesztés ellenére nem épültek feldolgozók, hűtve tárolást segítő gyűjtőpontok, ezért a termelők kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek az értékesítés során. A tárolókapacitás a helyi közétkeztetés friss gyümölccsel való ellátását is segíti – írta projektismertetőjében az önkormányzat.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara adatai szerint a bonyhádi járás területén több mint 500 hektáron termesztenek gyümölcsöt, 327 hektáron kajszibarackot, 60
hektáron almát, 55 hektáron meggyet. A kajszi- és almaültetvények 20-40 tonna közötti termést hoznak hektáronként.

A gyümölcságazat legjelentősebb térségi szervezete, a kisvejkei Danubia-Frucht Szövetkezet ötszáz négyzetméteres hűtőházában jelenleg ezer tonna kajszibarackot tud tárolni a betakarítás időszakában – mondta Fülöp Gábor elnök, megjegyezve, időnként a 42 családi gazdaság termését feldolgozó szövetkezetnek is szüksége lenne nagyobb tárolókapacitásra.

Ismertetése szerint Bonyhád térségében évente 20-25 hektárral nő a gyümölcsültetvények területe.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink