hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Adószakértők kérték: adónemek csökkentése, adóelőleg eltörlése, gyakoribb ellenőrzés

  • adozona.hu
2

Adótanácsadó cégek szakemberei, adózással napi szinten foglalkozó szakértők, nemzetközi szervezeteket és kkv-ket képviselők vettek részt pénteken a Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára, Izer Norbert meghívására azon a tanácskozáson, amely a tárca szándékai szerint első állomása lehet a minisztérium és az érintettek közötti, adóügyekről szóló folyamatos párbeszédnek.

A megbeszélés előtti sajtótájékoztatón Izer Norbert emlékeztetett az adóadminisztráció csökkentésében elért eddigi eredményekre, így például a személyi jövedelemadó bevallásának adóhatósági átvállalására. A bevallás adóhatósági elkészítése a jövőben a cégek esetében is folytatódik, annál is inkább, mert felmérések szerint 1 millió kis- és közepes vállalkozás évi 277 órát tölt ezzel a kötelezettséggel, emelte ki az államtitkár.

A meghívottak többsége a tanácskozást megelőzően élt azzal a lehetőséggel, hogy adórendszer-korszerűsítési javaslatokat küldjön a minisztérium számára – hangsúlyozta az államtitkár. Az indítványok között említette az adónem számának csökkentését, például a kisadók és a népegészségügyi termékadó eltörlését. Ezekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy egyes adóknál nem feltétlenül a költségvetés adóbevételeinek a növelése a cél, hanem a fogyasztási szokások terelése. Hozzátette: becslések szerint jelenleg mintegy 60 adónem létezik ma Magyarországon, de ezek közül egy vállalkozásnak jellemzően egy tucattal kell foglalkoznia. 

Az adózók számára rendkívül megterhelő a december 20-ai adóelőleg-feltöltés, ezért több szakértő e kötelezettség eltörlését kérte. Ugyanakkor ez a költségvetési oldalon sokmilliárdos bevételkiesést jelentene, így a minisztérium egyelőre legfeljebb a kötelezettség időpontjának megváltoztatásában gondolkozik, mondta az államtitkár.

A szakértők javasolták továbbá az egyablakos rendszer kiterjesztését, az adószabályok közérthetőségének javítását, többen pedig a mostaninál gyakoribb adóellenőrzést is szükséges tartanának némelyik ágazatban. Több javaslat is érkezett a nemzetközi adóelkerülés visszaszorításának megoldására, ugyanakkor viszonylag kevesebben álltak elő a digitalizációval kapcsolatos ötletekkel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
adózóna.hu

Köszönjük a tájékoztatást! Ezekről bizonyára már zárt ajtók mögött tárgyaltak a meghívott szakértők. :)

Ruszin Zsolt

Szó volt az adóhatósági trükközésekről is, például a 2000 módon értelmezhető iparűzési adó szabályokról, vagy az ellenőrzés előtti ellenőrzésről szóló értesítésről is, de vita volt az adóigazgatási rendtartás jogviták elkerülését célzó "új bizonyíték tilalmának elve" körül is.

Az ilyen és hasonló hivatali trükközéssel szemben egyetlen javaslatot hajtogatok, immmár 10 éve:

Az adóhatóság a fellebbezési illeték ötszörösét térítse a jogszabálysértő határozata után.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tárgyi eszköz értékesítése, áfaalap

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Transzferár elkészítés továbbszámlázása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Belépőjegy

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink